A Szaturnusz rendszerében keringő Cassini–űrszonda továbbra is szállítja a felfedezéseket és az óriásbolygó holdjainak és gyűrűinek soha nem látott részletességű fotóit.
A Cassini a Szaturnusz rendszerének felfedezésében a számos betervezett holdlátogatás közül legutóbb a Janus mellett repült el. A rómaiak kétarcú istene (a Január hónap névadója) nevét viselő kis Hold mindössze 181 km átmérőjű, a gömbhöz közelítő, de mégis szabálytalan test, amely valahonnan a Naprendszer külsőbb régióiból származik és az óriásbolygó gravitációja ejtette csapdába. (Összehasonlításként, ha ez az égitest keringene a mi Holdunk helyén, akkor éppencsak átlépne azon a határon, amikor már nemcsak egy nagyon fényes pont lenne, hanem az emberi szem érzékelni tudná a kiterjedését. A Hold testén lévő egyik leglátványosabb kráter, a Tycho nagyjából feleakkora – 85 km-es -, mint a Janus.)
A Cassini még május 20-án repült el 357.000 kilométeres távolságban a hold mellett (nagyjából tehát a Föld-Hold távolságában) és a kis látószögű kamerájával a fenti gyönyörű felvételt készítette róla. A Janus igazi hógolyó, kinézetében és felépítésében egyaránt. A kutatók a mérések alapján porózusnak gondolják a szerkezetét és legfőképpen vízjégből állhat. A 2 km-es legjobb felbontással készült képeken a nagy aldebójú, világos felszínen kisebb sötét pöttyöket fedeztek fel a kutatók, melyeket becsapódási nyomoknak, a holdba ütközött törmelék által kitakart sötétebb anyagnak tartanak. Érdekes, hogy az első meglátogatott szaturnuszhold, a Phoebe képein pont fordított jelenséget láttunk: ott egy sötét portakaró alól bújt ki a fehér jég a becsapódások hatására, míg itt a felső jégtakaró alól látszanak előtűnni a sötétebb formák.
Forrás és képek: www.jpl.nasa.gov
A NASA Cassini szondájának mérései alapján európai és amerikai kutatók egy olyan alakzatot véltek felfedezni a Szaturnusz óriásholdján, amely vulkán lehet. Talán a légköri metán eredetében is fontos szerepet játszhat a kriovulkanizmus a Titanon.
