Száz évvel ezelőtt süllyedt el a jéghegynek ütköző óriási utasszállító hajó. A katasztrófát követően alakították ki a nemzetközi jéghegyfigyelő szolgálatot, ahol napjainkban egyre több műholdas távérzékelési adat bevonásával dolgoznak.
A Titanic első útján Európából Észak-Amerikai felé tartott az Atlanti-óceán északi vizein, amikor 1912. április 14-én éjjel egy úszó jéghegynek ütközött, léket kapott és rövidesen elsüllyedt. Az utasok és a személyzet közül több mint 1500-an vesztették életüket. A katasztrófa még manapság, egy évszázad elteltével is elevenen él az emberiség emlékezetében. Milyen örökséget hagyott maga után a Titanic balesete a hajózásban?
Napjainkban a Titanicéhoz hasonló útvonalon haladva hajók ezrei szelik át az óceánt, mégsem ismétlődik meg a korabeli katasztrófa – s ebben a műholdak is segítenek, egyre nagyobb szerepet kapva. 1912-ben, az ütközés sötét éjszakáján a Titanicon Frederick Fleet volt szolgálatban őrszemként, azzal a feladattal, hogy figyelje a jéghegyeket. A tőle származó információ volt az egyetlen, amire Edward John Smith kapitány támaszkodhatott, hogy hajóját a jéghegyek közt biztonságosan navigálja. Mindez sajnos nagyon kevés volt. A Titanic esetéből okulva hozták létre a kereskedelmi tengerhajózás biztonsága felett őrködő nemzetközi egyezményt (International Convention for the Safety of Life at Sea, SOLAS), valamint a nemzetközi jégfigyelő szolgálatot (International Ice Patrol, IIP). Az IIP célja a jéghegyek mozgásának követése a sarkvidéki és észak-atlanti vizeken, és az ott közlekedő hajók informálása az aktuális helyzetről. A szolgálatot az Egyesült Államok parti őrsége üzemelteti, de másik tucatnyi ország hozzájárulásával. Ezek mind érdekeltek az Európa és Észak-Amerika közti hajózás biztonságában. Egy adott időpontban több tíz- vagy százezernyi jéghegy is úszhat az északi vizeken. Az IIP regisztrálja a jéghegyeket, és a tengeráramlásokra, az olvadásukra vonatkozó modellek segítségével előrejelzéseket készít a délebbre fekvő hajózási útvonalakon esetleg felbukkanó veszéllyel kapcsolatban. Munkájuk hatékonyságát igazolja, hogy eddig egyetlen olyan hajó sem ütközött jégheggyel, amely az IIP előrejelzései ismeretében közlekedett.
(Kép: ESA)
Kezdetben a jégjelző szolgálat hajókat használt a megfigyelések gyűjtésére, majd a II. világháborút követően átállt a repülőgépes felderítésre. Manapság is a légi megfigyelések jelentik az előrejelzéseik alapját, de az IPP szeretné felváltani a költségesen üzemeltethető repülőgépes flottáját, és egyre több műholdas távérzékelési adatot felhasználni a munkájához. Műholdas radarképeket már most is alkalmaznak kiegészítő jelleggel. Különösen az európai Sentinel-1 program 2013-ra tervezett indításához fűznek reményeket. Az Európai Űrügynökség (ESA) készülő műholdjának adatai ugyanis szabadon hozzáférhetők lesznek, ami nagyban megnöveli a műholdradaros mérések általános elérhetőségét. A növekvő felszíni felbontás pedig lehetővé teszi kisebb méretű jéghegyek detektálását is az űrből. A műholdas radarok különösen hasznosak a jéghegyfigyelésben, hiszen a rádióhullámokkal éjszaka és borult időben is működik a megfigyelés.
A műholdradaros jégmegfigyelés ötlete az 1990-es években merült fel először, miután 1992-ben pályára állt az ESA ERS-1 műholdja. Átfogó, nagy területekre kiterjedő, operatív megfigyelési programok az ESA és az Európai Unió GMES (Global Monitoring for Environment and Security) földmegfigyelő programjának indulása után, a 2000-es évek elején kezdődtek. Ezek nyomán egyre megbízhatóbb jéghegy-azonosító módszereket dolgoznak ki. Az ESA ERS-1, ERS-2 és Envisat műholdjainak örökébe lépő Sentinel-1 program (két, C-sávú apertúraszintézis-radarral 700 km magas poláris pályán repülő műhold) naponta biztosít majd lefedettséget az északi tengerek területére. (Az Sentinel-1A felbocsátása 2013-ra, az 1B jelű holdé talán 2014-re várható.) Az előrejelző modellszámításokban más előkészületben levő földmegfigyelő holdak – például a jégtakarót figyelő CryoSat-2 és Sentinel-3 – adatait is hasznosítani tudják majd.
Az ESA 2002-ben indított Envisat műholdja egészen a közelmúltig szolgált radaros adatokkal, de április 8-án egy eddig még ismeretlen műszaki probléma miatt elhallgatott. Esetleges kijavításán most is dolgoznak. Mindenesetre az ESA és a Kanadai Űrügynökség megállapodása alapján a kieső megfigyelések közül, amit csak lehet, igyekeznek pótolni a kanadai Radarsat-1 és Radarsat-2 holdak segítségével.
Kapcsolódó cikkek: Kapcsolódó linkek:
Küzdelem az Envisatért
Egy „jéghegymentes” vitorlásversenyért
Jéghegyfigyelő szolgálat, műholdas segítséggel (ESA)
Sentinel-1 (ESA)
Az űrfelvételeken természetesen nincs jól látható X-szel jelölve, hol bujkálnak a kalózok, de vannak közvetett módszerek, amelyekkel a nyomukra lehet találni.
