Űrkutatás, űrtevékenység - űrvilág.hu asztronautikai hírportál
     
 

Űrbéli Fantomas harmadik kalandjára indul
BIOPAN, Brados, Matrjoska, Az Űrállomás és kontinensünk - 2007.10.10 07:04.

Közel egy év késéssel, de végre útnak indulnak a Nemzetközi Űrállomás felé a Szojuz TMA-11 űrhajó belsejében a harmadik Matrjoska kísérletben részt vevő laboratóriumok mérőeszközei - köztük magyarok is!

A Szojuz űrhajót, mint rendesen, a kazahsztáni Bajkonurból bocsátják útjára október 10-én. Elsődleges feladata a 16. számú legénység feljuttatása a Nemzetközi Űrállomásra. (A Szojuz TMA-11 utasai az orosz Jurij Malencsenko és az amerikai Peggy Whitson, valamint a leváltandó legénységgel együtt hamarosan vissza is térő első malajziai űrhajós, Sheikh Muszaphar Shukor. – A szerk.)

Az ESA szervezésű Matrjoska (Matroshka) kísérletek célja a kozmikus sugárzás okozta dózisterhelés eloszlásának vizsgálata egy emberszerű fantom létfontosságú szerveiben. Az első kísérletben a fantom az űrállomáson kívül helyezkedett el űrsétát szimulálva. A második alkalommal az egyik zsilipkamrában helyezték el, ahol jelenleg is, de üresen tartózkodik (lásd a fotót). A mostani vizsgálatok helyéül az orosz Zvezda (Csillag) modul szolgál, ahol társa lesz az orosz Matrjoska-R gömb-fantomnak, melyik már hosszabb ideje kering a Föld körül.


Az európai szervezésű kísérletekben, amelyek technikai lebonyolítója a Német Űrkutatási Hivatal (DLR), 6 európai országon (Anglia, Ausztria, Írország, Lengyelország, Magyarország, Németország) kívül részt vesz Oroszország (IBMP), Japán (JAXA) és az USA (NASA) is. A kozmikus sugárzást szelektíven vizsgáló magyar kísérleti eszközöket (szilárdtest nyomdetektorokat) az Atomenergia Kutatóintézet (AEKI) Sugárvédelmi Kutatócsoportja fejlesztette ki, részben a Magyar Űrkutatási Iroda támogatásával. A képen látható detektorcsomagocskák a fantom tüdejében és veséjében, valamint a bal oldali képen is látható mellényke (poncho) zsebeiben lesznek elhelyezve. Ezt a feladatot az új, 16. sz. legénység végzi majd el, várhatóan a Discovery látogatása után, november elején.


Pálfalvi József

Kapcsolódó cikkek:
Progressz-start magyar vonatkozással
A sugárdózis mérése az űrállomáson

Megosztás:MegosztomMegosztomMegosztom

 
 
   

BIOPAN, Brados, Matrjoska
Visszatért a Foton-M3 - 2007.09.26.
A szeptember 14-én startolt orosz műhold, fedélzetén magyar kísérletekkel is, sikeresen landolt Kazahsztánban.
Tovább a cikkhez

Visszatért a Foton-M3

Archívum

 
 RSS
Hírlevél megrendelése
Keresés az űrvilág.hu-n
Vendégkönyv
Linkek
Rejtvényjátékunk
Fórumaink
Bejelentkezés
Regisztráció
Kijelentkezés
GYORSKERESŐ:
LIKE / TETSZIK:
TÁMOGATÓINK:
Kötelező biztosítás kalkulátor
 
CSILLAGÁSZAT:
TÁRHELYSZOLGÁLTATÓ:
Tárhely és domain
PARTNEREINK:
 
 
MÉDIAPARTNEREINK:
 
 
Hirlapom
Hírfal
Hírek
Add to Google