Az SXC (Space Expedition Corporation) és az AXE márka 2013. januárban meghirdette közös versenyét, melynek során 22 „átlagembernek” biztosítanak helyet az SXC XCOR Lynx rakéta-meghajtású repülőgépén űrugrások végrehajtására, a súlytalanság megtapasztalására és a Föld kb. 103 km-es magasságból történő megtekintésére.
Ez alkalomból látogattuk meg Farkas Bertalan űrhajóst, aki a verseny szervezésében és az űrutazók kiválasztásában is szerepet vállalt.
Űrvilág: Engedje meg, hogy kihasználjam ezt a nem mindennapi lehetőséget, és repülésének közelgő évfordulója alkalmából is legelőször az 1980. május 26. és június 3. között végrehajtott űrutazásáról kérdezzem, ami számomra önmagában egy régi vágyam teljesülése. Most arra lennék kíváncsi, hogy vajon létezik-e még olyan kérdés, amit az elmúlt csaknem 33 év alatt még nem tettek fel Önnek a 8 napos repülésről, és szeretné, ha feltennék Önnek?
Farkas Bertalan: Ezen nekem nagyon komolyan el kellene gondolkodnom, viszont az számtalanszor volt a feltett kérdések lényege, hogy azért, mert katona voltam, és egyenruhás, milyen tevékenységet kellett folytatnom az űrrepülésem során? Azt hiszem, hogy ezzel kapcsolatban mindig elmondtam, hogy a szovjet kormány annak idején úgy döntött, hogy békés célú űrrepülések résztvevői lehetnek a Varsói Szerződés országainak katonái is. Ez azért volt érdekes, mert akkoriban csak szuperszonikus pilótákat kerestek, közülük válogattak jelölteket. Egyébként a francia, német, amerikai és más nemzetiségű űrhajósjelöltek is közülük kerültek ki, és tekintve, hogy ők mindannyian katonák voltak, innentől kezdve Magyarországon sem lehetett ez másképpen.
Farkas Bertalan és Valerij Kubaszov űrhajósok, még a repülés előtt.
Ezen az alapon kerültem én az űrhajósok csapatába, majd a kiválogatás után két éven keresztül Csillagvárosban készültünk, és 1980-ban kaptam lehetőséget arra, hogy repüljek. Erről az időszakról nagyon sok információ elérhető, akár csak olyan módon is, hogy valaki meglátogat egy könyvtárat és fellapozza az ebben a témában elérhető könyveket. Ezen keresztül megismerhető a felkészülésünk folyamata, az űrrepülésem története, ill. magának az Interkozmosz programnak a további részletei is.
Természetesen ezt már mi is megtettük az elmúlt évek során, így most az érdekelne, hogy az űrrepülés bő egy hete alatt történt-e olyan esemény, amiről eddig még nem tudhattunk, hallhattunk? Milyen érzés valójában a súlytalanság? Megváltoztatta-e esetleg például a Föld látványa az Ön személyiségét?
Egy biztos, hogy ha valaki eljut odáig, hogy beválasztják egy űrhajós csapatba, megkezdheti a felkészülést a repülésre és részt vehet a teljes kiképzési folyamatban, az már önmagában is egy csodálatos és különös érzés. Azért is van ez így, mert a nagyszámú jelentkező közül az űrhajósokat kiválogatják, a végső jelöltek az alkalmasság alapján lesznek kiválasztottak, nem egyszerűen kineveznek valakit egy ilyen feladatra. Az a tény, hogy több jelentkező közül mindig is kiválogatták az űrhajósokat, és Magyarországon végül rám esett a választás, önmagában is egy jó dolog volt az életemben. Egyébként én mindig azt hittem, hogy majd kiesek-kiesek a rostán, aztán közben mindig fennmaradtam. Ebből adódott számomra egy kis „finomság”, amiből következően végül eljutottunk Kubaszovval a világűrbe.
Valerij Kubaszov és Farkas Bertalan a Szaljut-6 fedélzetén.
A világűr sok további olyan „finomságot” tartogathat a számodra, amit lent a Földön nem tudsz elképzelni előre. Többek közt maga a súlytalanság is ilyen, valóban így van. Erre természetesen nagyon komolyan is fel lehet készülni – ezt én is így csináltam –, de vannak olyan űrhajósok, akiknél mindegy, hogy mit csinálnak a Földön, az első egy-két hét vagy akár egy hónap alatt sem érzik magukat valami fényesen. Utána azonban, mivel hosszú távú űrrepüléseken vesznek részt, ha tetszik, ha nem, a szervezetük képes adaptálódni, képes átállni, és végül elmúlnak a rosszullétek. Az én nyolc napos repülésem során persze egy tragédia lett volna, ha az én szervezetem is rosszul reagál, és ezzel nekem is szenvednem kellett volna, de szerencsére nem így történt. Mint vadászpilóta, előtte én repültem 16-18 ezer méteren, kétszeres hangsebesség felett, ez is egy óriási élmény volt, de azért 350 km magasról visszatekinteni a kis kék bolygónkra, az megint egy más műfaj. Amikor kinézel az egyik ablakon, és mondjuk véletlenül a Föld épp alattad van, akkor nagyon büszke vagy, hogy „Te jó ég, az emberiség mi mindent tudott már produkálni!”
A Szaljut-6 űrállomás.
A Szaljut-6 űrállomásból kinézve nem minden pillanatban volt látható a Föld?
Nem! Az űrállomás térbeli helyzete minden pillanatban változott, automatikusan lassan pörgött, mert soha nem állították be olyan állapotba, hogy meg sem mozdult. Túl sok üzemanyagba került volna ezt megtenni, és nem is lett volna értelme, így volt úgy, hogy nem láthattad magad alatt a Földet, és ha odébb úsztál a blokkban, és kinéztél egy másik ablakon, ahol szintén nem a Föld látszott, elgondolkodhattál azon, hogy milyen kis porszemek is vagyunk mi a nagy Világmindenségben, a világűrben. Ezek a gondolatok, ha tetszik, ha nem odafönt is keveregtek az emberben, de miután lejöttem, még inkább! Visszatérés után az ember megpróbálja megemészteni mindezt, és azt a tényt is, hogy milyen nagyszerű érzés az akkor 6,5 milliárd földlakó közül a 94. űrhajósnak lenni, aki a világűrből szemlélhette ezt a csodálatos bolygót.
Végül mennyire volt nehéz utólag megemészteni a történéseket?
Utólag már igazából nem megemészteni kellett, hanem elfogadtatni magaddal azt, hogy mi is volt az, amibe belekerültél, és végül szerencsésen visszajöttél.
Visszatérés után, már a biztonságos talajon… (Fotó: Spacefacts.de)
Akkor megígértem, hogy ha érdeklődnek az emberek, mindenről szívesen mesélni fogok. Így utólag, ha belegondolok, az ember életében az utazás miatt különösebb változás nem történt ugyan, de mivel azon túl űrhajósként fogadtak bárhol, bármelyik kontinensen, bárhová mentem, azért ez egy óriási változás volt. Nem erre készültünk, nem azért mentem a világűrbe, hogy nekem a Népszabadság piros betűvel hozza, hogy Farkas Berci a világűrbe került…
Hanem akkor miért?
Ez számomra egy óriási kihívás volt, valójában nem is értem ezt a kérdést! Egy vadászpilóta számára eljutni addig, hogy egy ilyen kiképzésben részt tud venni, és netalántán a világűrbe is kijut, azért az egy nyomós indok, hogy miért vállalkozik erre az egészre.
(Folytatjuk!)
Kapcsolódó cikkek:
Hősnek tartják az űrhajósokat a fiatalok
PROGRAMAJÁNLÓ: Az űrkutatás múltja, jelene, jövője
Interjú Buzz Aldrinnal
Farkas Bertalannál jártunk (2. rész)
Farkas Bertalannál jártunk (3. rész)
A 80 éves Almár Ivánnal beszélgetett Trupka Zoltán. Az interjút teljes terjedelmében, folytatásokban közöljük az Űrvilágon.
