Űrkutatás, űrtevékenység - űrvilág.hu asztronautikai hírportál
     
 

Sikerült a fontos Progressz-indítás
Az Űrállomás és Oroszország, Orosz hordozórakéták - 2011.10.30 11:30.

A Nemzetközi Űrállomás közeljövője szempontjából meghatározó bajkonuri start rendben lezajlott.

Máskor az orosz Progressz teherűrhajók menetrendszerű indítása szinte unalmas rövid hírnek számított. Nem úgy a mostanié, a Progressz M-13M (más jelöléssel 45P) nevűé. Ennek oka, hogy az előző teherűrhajó nem érte el a világűrt, szerencsétlenül járt és megsemmisült, a Szojuz-U hordozórakéta harmadik fokozatának üzemagyag-ellátási hibája miatt. A baleset augusztus 24-én történt, s azóta a mostani volt a Szojuz rakéták ugyanezen altípusának az első indítása. A startot Bajkonurból október 30-án, magyar idő szerint 11:11-kor hajtották végre.


A Szojuz-U rakéta a startállásban, a vasárnapi indítást megelőzően. (Kép: Roszkoszmosz)

A Progressz ezúttal is közel 3 tonnányi utánpótlással (hajtóanyaggal, vízzel, oxigénnel, élelmiszerrel, tartalék alkatrészekkel, kísérleti berendezésekkel) van megrakodva. Három nap múlva, november 2-án köt ki a Nemzetközi Űrállomás (ISS) Pirsz moduljánál. Maga a szállított ellátmány is fontos – bár valójában az ISS fedélzetén enélkül is a jövő év egy részére is elegendő készletek vannak –, de a mostani megkülönböztetett figyelem oka a rakéta működése. Az űrállomáson tartózkodó legénység váltására készülő következő orosz űrhajó, a Szojuz TMA-22 három utasa (Anton Skaplerov, Anatolij Ivanyisin és Dan Burbank) november 14-én indulna. De startjuknak nyilván előfeltétele, hogy a mostani Progressz hiba nélkül repüljön. Az ISS három jelenlegi lakója (Mike Fossum, Szergej Volkov és Szatosi Furukava) november 22-én tér vissza a Földre. Az embereket szállító Szojuz űrhajók Szojuz-FG hordozórakétája lényegében hasonló konstrukció, mint a Szojuz-U, bár az űrhajósok védelme érdekében mentőrendszerrel is el van látva.


A Szojuz-U rakéta harmadik fokozata, és a Progressz teherűrhajó (a rakéta orrkúpjában), a bajkonuri összeszerelés közben. (Kép: Enyergija)

Frey Sándor

Kapcsolódó cikkek:
GYORSHÍR: Megsemmisült Progressz
A Progressz-baleset hatása
Szojuz TMA-22: elhalasztva
Egyszeri gyártási hiba volt a Szojuz-kudarc oka

Megosztás:MegosztomMegosztomMegosztom

 
 
   

Az Űrállomás és Oroszország
Fél év után újra itthon - 2011.09.16.
Ma visszatért a Nemzetközi Űrállomásról (ISS) a Szojuz TMA-21 háromfős legénysége.
Tovább a cikkhez

Fél év után újra itthon

Archívum

 
 RSS
Hírlevél megrendelése
Keresés az űrvilág.hu-n
Vendégkönyv
Linkek
Rejtvényjátékunk
Fórumaink
Bejelentkezés
Regisztráció
Kijelentkezés
GYORSKERESŐ:
LIKE / TETSZIK:
TÁMOGATÓINK:
Kötelező biztosítás kalkulátor
 
CSILLAGÁSZAT:
TÁRHELYSZOLGÁLTATÓ:
Tárhely és domain
PARTNEREINK:
 
 
MÉDIAPARTNEREINK:
 
 
Hirlapom
Hírfal
Hírek
Add to Google