Űrkutatás, űrtevékenység - űrvilág.hu asztronautikai hírportál
     
 

Több űrhajós kéne
Az Űrállomás és az USA, Űrpolitika - 2011.09.15 07:15.

Legalábbis erre a megállapításra jutottak Amerikában. Első hallásra ez furcsának tűnhet, hiszen épp most állították le végleg az űrrepülőgépeket.

A dologban mégis van logika. NASA felkérésére az amerikai Nemzeti Kutatási Tanács (National Research Council, NRC) szakértői bizottsága világította át az űrhajóskérdést, egy korábbi asztronauta, három Shuttle-repülés (STS-51B, STS-33 és STS-44) részese, 2005-ig az űrhivatal helyettes vetetője, Frederick Gregory irányításával.

A NASA űrhajósainak csapata 2000 körül volt a legnépesebb, kb. 150 taggal. Mára a létszám 60 körülire olvadt, ami a vizsgálóbizottság szerint túl kevés. Az amerikai űrhajósok jelenlegi feladata a Nemzetközi Űrállomás (ISS) működtetése, hosszú távú repülések alkalmával, legalább 2020-ig. Erre elvileg elegendő lenne a meglevő létszám. De azt is érdemes figyelembe venni, hogy egészségügyi okokból egy-egy űrhajós újbóli felküldése akadályokba ütközhet vagy késhet. Például a több hónapon át tartó súlytalanságban a csontsűrűség csökkenése, vagy a legújabb kutatási eredmények szerint a látás romlása okozhat problémát. Ezek egyénenként változó idő, de akár néhány év alatt regenerálódhatnak.

Bár a NASA űrrepülési tervei hosszú időtávra meglehetősen bizonytalanok, és nagyban függnek a költségvetési feltételektől, valami előrelépés mégis csak történik a jövőben. Akár a Föld körüli térség marad a célpont, akár messzebb – egy kisbolygóra, a Marsra – is utaznak majd az űrhajósok, a tudásukra és tapasztalatukra mindenképpen szükség lesz már az új űrhajók kifejlesztéséhez is. Bár az elkövetkező néhány évben orosz Szojuz űrhajókkal jutnak el az ISS-re, előkészületben vannak az emberek szállítására szánt magánfejlesztésű amerikai űreszközök is.

Épp a bizonytalanságok miatt a bizottság nem állapított meg egy konkrét elérendő létszámot, csak azt szögezte le, hogy a most szolgálatkész 60 űrhajós kevés. Szerintük a jövőben az űrhajósoknak több dolga lesz itt, a Földön is. Az új űrhajófejlesztések mellett például a kereskedelmi űrrepülések és űrugrások szabályozásának kialakításában is számíthatnának a szakértelmükre.

Frey Sándor

Kapcsolódó linkek:
Űrhajósok hiányoznak Amerikában - ismeretlen küldetésre (New Scientist)

Megosztás:MegosztomMegosztomMegosztom

 
 
   

Az Űrállomás és az USA
Készülődnek a magán-teherűrhajók - 2011.07.28.
Miután az Atlantis nemrég még utoljára feltöltötte a Nemzetközi Űrállomás éléskamráját, két amerikai magáncég teherszállító űrjárművei készülnek átvenni az ellátás feladatát.
Tovább a cikkhez

Készülődnek a magán-teherűrhajók

Archívum

 
 RSS
Hírlevél megrendelése
Keresés az űrvilág.hu-n
Vendégkönyv
Linkek
Rejtvényjátékunk
Fórumaink
Bejelentkezés
Regisztráció
Kijelentkezés
GYORSKERESŐ:
LIKE / TETSZIK:
TÁMOGATÓINK:
Kötelező biztosítás kalkulátor
 
CSILLAGÁSZAT:
TÁRHELYSZOLGÁLTATÓ:
Tárhely és domain
PARTNEREINK:
 
 
MÉDIAPARTNEREINK:
 
 
Hirlapom
Hírfal
Hírek
Add to Google