Űrkutatás, űrtevékenység - űrvilág.hu asztronautikai hírportál
     
 

Űrférgek
Az Űrállomás és az USA, Az emberi élet védelme - 2011.05.19 07:15.

A Columbia űrrepülőgép 2003-as megsemmisülését túlélő fonalférgek leszármazottai most az Endeavour (STS-134) fedélzetén járják a világűrt.

Az Endeavour űrrepülőgéppel hétfőn a Föld körüli pályára került tudományos kísérletek közül kétségtelenül a nagyenergiájú kozmikus sugárzás kutatására készült, a Nemzetközi Űrállomáson elhelyezendő Alfa Mágneses Spektrométer a legdrágább (2 milliárd dollárba került), és az kapja a legnagyobb figyelmet is. Azonban – szokás szerint – egy sor másik, ezúttal közel 150 különféle kísérlet is utazik az űrrepülőgéppel. Ezek egyike biológiai tárgyú, főszereplői pedig a Caenorhabditis elegans nevű fonalférgek.


(Kép: NASA)

Az élőlények egy része azoknak a fonalférgeknek az utóda, amelyek csodával határos módon átvészelték a visszatérés közben a légkörben megsemmisülő Columbia (STS-107) katasztrófáját. (Az űrrepülőgép hővédő borításának sérülése miatt 2003. február 1-jén hét űrhajós vesztette életét.) A Columbia szétszóródott roncsai között, a számukra rendszeresített kísérleti tartályokban fonalférgek százait találták élve. A Caenorhabditis elegans egy űrbeli kísérletekhez gyakran használt, kis méretű, igénytelen, gyorsan szaporodó élőlény. A kutatók a segítségével modellezik az emberi szervezet viselkedését, például az űrutazás során esetlegesen fellépő genetikai változásokat, a fejlődés és öregedés folyamatát. Ezek az előlények az alapvető biológiai folyamatok tekintetében sok ponton hasonlítanak az emberre.

Frey Sándor

Kapcsolódó cikkek:
A fonalférgek túlélték (1. rész)
A fonalférgek túlélték (2. rész)

Kapcsolódó linkek:
Fonalférgek utaznak az Endeavour fedélzetén (Discovery News)

Megosztás:MegosztomMegosztomMegosztom

 
 
   

Az Űrállomás és az USA
STS-134: Útjára indult - 2011.05.16.
Legutolsó alkalommal emelkedett fel a 39A indítóállásról az Endeavour űrrepülőgép. A Space Shuttle program utolsó előtti küldetése kezdetét vette.
Tovább a cikkhez

STS-134: Útjára indult

Archívum

 
 RSS
Hírlevél megrendelése
Keresés az űrvilág.hu-n
Vendégkönyv
Linkek
Rejtvényjátékunk
Fórumaink
Bejelentkezés
Regisztráció
Kijelentkezés
GYORSKERESŐ:
LIKE / TETSZIK:
TÁMOGATÓINK:
Kötelező biztosítás kalkulátor
 
CSILLAGÁSZAT:
TÁRHELYSZOLGÁLTATÓ:
Tárhely és domain
PARTNEREINK:
 
 
MÉDIAPARTNEREINK:
 
 
Hirlapom
Hírfal
Hírek
Add to Google