Robot és igazi űrhajós. (Kép: NASA)
Az első generációs Robonaut egységeket Houstonban, a NASA Johnson Űrközpontjában tervezték. A most elkészült Robonaut-2 építésében a General Motors vett részt, mint a NASA partnere, nem mellesleg olyan további felhasználási lehetőségeket is keresve, mint pl. az autóipari alkalmazások.
A kérdés az, hogy vajon miért volt szükség ilyen emberszerű robot tervezésére, amikor már sok más típusú, igen fejlett, és jól használható munkavégző robot elérhető? A NASA szempontjai között volt többek közt az is, hogy az R2 képes legyen a veszélyes és sokszor ismétlődő szerelések elvégzésére, ugyanazokkal az eszközökkel és ugyanolyan formában, mint ahogyan azt az asztronauták is teszik, megvédve ezzel az űrhajósokat több potenciális veszélyforrástól is, mint pl. a nagy dózisú káros sugárzások. Az R2 így alkalmas lehet majd arra is, hogy az emberek számára tervezett eszközökkel sűrűbben hajtson végre űrsétákat, mint ahogy azt eddig megtehették, mert a robot esetében kevésbé kell majd figyelembe venni a kumulálódó sugárterhelések nagyságát.
Az R2 a tervek alapján lábak nélkül készült el, ugyanakkor valamivel nagyobb felsőtesttel rendelkezik, mint az asztronauták általában: kiterjesztett karjainak "ölmérete" kb. 8 láb (csaknem 2,5 méter). Ugyanakkor rendelkezik Twitter címmel is: @AstroRobonaut.