Nélkülük nem léphettek volna emberek a Holdra. A BBC összeállítása bemutatja, kik és hogyan készítették az ILC Dover vállalatnál az Apollo-űrhajósok szkafandereit.
Az űrvarrónők egyikét, Jeanne Wilsont hétéves korában édesanyja tanította meg varrni, kilencévesen önállóan varrt babruhákat, tíz évvel később pedig ő volt az egyike azoknak, akik az ILC Dover alkalmazottaiként Neil Armstrong és Edwin Aldrin Holdon használt szkafanderét varrták. Wilson nővére az ILC Doverhez tartozó Playtex vállalatnál női fehérneműket varrt, ő hívta fel nővére figyelmét az álláslehetőségre: varrónőket kerestek, akiknek az Apollo-program űrhajósai szkafanderét kell elkészíteniük. Jeanne Wilson 19 évesen lépett be a céghez, korábbi munkahelyén táskákat varrt. Addigi munkájánál a gyorsaság volt a legfontosabb követelmény, az ILC-nél ezzel szemben nagyon lassan, körültekintően kellett dolgozniuk, minden varrást lépésenként ellenőrizni kellett. A betanulás során meg kellett tanulniuk eligazodni a tervrajzokon, és begyakorolták a külön a szkafanderek céljára fejlesztett varrócérna használatát és a sokrétegű szövetek kezelését. Wilson elmondta, hogy még a 21 rétegű textíliák is hajszál finomságúak voltak. Míg a közönséges kelmék métere 5–6 dollárba került, a szkafanderek anyagának métere csaknem 3000 dollárt ért, nem csoda, hogy páncélszekrényben tartották.
A kézzel varrott ruhák védték meg az űrhajósokat a világűr ellenséges környezetében. (Kép: NASA)
Az elkészült ruhákat az egyik helyi (Dover, Delaware) kórházba vitték, ahol röntgennel ellenőrizték, nem maradt-e bennük tű vagy más idegen anyag. Wilson a szkafandereknek az űrhajósok törzsét és végtagjait borító részét varrta, míg mások a csizmákra és kesztyűkre specializálták magukat, mint például Joanne Thompson. (Az űrhajósok gyakran ellátogattak a gyárba, felpróbálták a ruhákat, és dedikált fényképekkel köszönték meg a varrónők gondos munkáját.) Minden űrhajós kezéről lenyomatot készítettek, ahhoz igazították a kesztyűket. Thompson szintén gyerekkorában tanult meg varrni, ő egy ruhagyárat hagyott ott, hogy az ILC-nél varrhasson, ahol 38 évig dolgozott. A most 82 éves hölgy szintén a munka minőségének állandó ellenőrzésére emlékszik vissza.
A ruhákat egyenként varrták, és minden egyes varratot gondosan ellenőriztek. (Kép: ILC Dover, LP)
Az Apollo-program után sem maradtak munka nélkül a varrónők, egy évvel az utolsó holdraszállás után segítségükkel sikerült megmenteni az első amerikai űrállomást, a Skylabet. Mint emlékezetes, az űrállomásról nem sokkal pályára állítása után leszakadt a hővédő burkolat. Emiatt az állomás belsejében annyira megemelkedett a hőmérséklet, hogy lehetetlen lett volna a küldetés végrehajtása. Ezért tartalék „napernyőt” kellett varrni, Aylene Walkerre esett a választás, aki megvarrta a körülbelül 7 × 8 méteres darabot.
Aylene Baker a Skylab űrállomás számára a tartalék hővédő ernyőt varrja. A tekintélyes méretű darabot varrás közben több embernek kellett tartania, nehogy megsérüljön. (Kép: NASA)
A hővédő nagyon vékony alumíniumrétegekből, valamint laminált nejlonból és egy további nejlonrétegből állt. A művelet sikerült, miután az első küldetés űrhajósai kinyitották a „napernyőt”, a Skylab belsejében megfelelő értékre csökkent a hőmérséklet.
A felszerelt, és az űrállomást megmentő hővédő burkolat a Skylaben. (Kép: NASA)
A Shuttle korszakban sem maradtak munka nélkül a varrónők, mert az űrrepülőgépek hővédő burkolatának kézi varrása bőven adott munkát nekik. A 2200 többségében négyzet, néhány esetben attól eltérő alakú lap (FIB, Flexible Insulation Blanket) az űrrepülőgép törzsét, a szárnyak felső oldalát és a függőleges vezérsíkot borította, a hőszigetelő anyagot két fehér textilréteg közé kellett bevarrni. Sok kézi munkát igényelt a futóműveket befogadó üreg belső hővédő burkolása. Minden egyes futóműnél a burkolat 12 darabból áll, elkészítése két varrónő 17 órai munkát igényelte, és három repülésenként cserélni kellett.
Az űrrepülőgép hővédő borításának egyik darabja. (Kép: National Air and Space Museum, Washington, DC)
Az ISS korszakban is az ILC Dover készíti a szkafandereket, alapvetően az Apollo-korszakban használtak alapján, néhány apróbb technikai módosítással. Emellett az űripar más területei számára is készítenek hővédő burkolatokat, például az ESA már úton lévő BepiColombo Merkúr-szondája számára, amely majd a 450 °C-os környezetben is megfelelő védelmet biztosít a műszerek számára.
Az ISS-en űrsétát végző űrhajósok is az Apollo-űrhajósokéhoz hasonló szkafanderekben dolgoznak. Az űrruhának nemcsak tökéletesen kell szigetelnie, hanem egyben kellően rugalmasnak kell lennie ahhoz, hogy az űrhajós minél szabadabban mozoghasson. (Kép: NASA)
Kapcsolódó cikkek: Kapcsolódó linkek:
Falusi viselet
Ruhaprobléma
Mit viselnek majd a magánűrhajók utasai?
Fogytán a szkafanderek
Orosz ruhacsere
Égi laboratórium: 25 éve ért véget a Skylab program (2. rész)
Égi laboratórium: 25 éve ért véget a Skylab program (3. rész)
Úton a BepiColombo
Űrvarrónők (BBC)
ILC Dover, Aerospace
Elérkezett az Apollo-program következő nagy eseményének, az Apollo–12 holdraszállásának fél évszázados évfordulója.
