Hová kerültek a relikviák?

Elérkezett az Apollo-program következő nagy eseményének, az Apollo–12 holdraszállásának fél évszázados évfordulója.

Az Apollo–12 küldetésének jelentőségét az adta, hogy sikerült olyan közel leszállni a két és fél évvel korábban a Holdra érkezett Surveyor–3 automata holdszondához, hogy azt az űrhajósok, Charles „Pete” Conrad és Alan Bean második holdsétájukon gyalog elérhették. Az űrhajósok leszereltek és a Földre hoztak a 34 kg holdkőzet mellett összesen 9 kg tömegben néhány alkatrészt a Surveyorről. Felkészítésüket és feladatlistájukat követve az űrhajósok leszerelték a szonda mintavevő karjának ásólapátját, a szonda radaros altimétere festetlen alumínium tartójának egy darabját, egy másik, szerves festékkel bevont alumíniumcsövet, a tévékamera kábelének alumínium bevonatú műanyaggal körülvett darabját, és természetesen magát a híressé vált kamerát. Most fél évszázad elteltével a Space.com portál újságírói annak néztek utána, mi történt ezekkel az eszközökkel.

Az Apollo–12 Holdon járt űrhajósai, Charles „Pete” Conrad és Alan Bean leszerelték a Surveyor–3 szonda néhány alkatrészét, miután Intrepid nevű holdkompjukkal sikerült a Viharok óceánjában mintegy 150 méter távolságban leszállni a két év fél évvel korábban a Holdra küldött automata szondától. (Kép: NASA)

Az Apollo–12 űrhajósai, (balról jobbra) Charles „Pete” Conrad, Richard Gordon és Alan Bean az első három holdraszállás után használt karanténban. Az Apollo–12 1969. november 14-én indult és november 24-én érkezett vissza a Földre. Conrad és Bean 31 óra 31 percet töltött a Holdon, miközben két, egyenként közel négyórás holdsétát hajtottak végre. (Kép: NASA)

A holdkőzetekhez hasonlóan a relikviákat is mindenekelőtt tudományos vizsgálatnak vetették alá, hogy megállapítsák a hosszú űrbeli tartózkodás hatásait. A vizsgálatokat 40 kutatócsoport mérnökei és tudósai több mint egy éven keresztül végezték, különös tekintettel a sugárzás és a holdpor hatására. Amint az az űrhajósoknak már első ránézésre feltűnt, a tárgyak színe megváltozott, ami részben az adhézió miatt rájuk tapadó holdpornak tudható be, a 32 holdi nappalon keresztül érkező erős napsugárzás hatására pedig a festékek színe elhalványodott. A kamera esetében bebizonyosodott, hogy az a hosszú holdi tartózkodás ellenére működőképes maradt. Keresték az eszközökön mikrometeoritok becsapódásainak a nyomait is, de ilyeneket nem találtak. Végül, a kezdetben szenzációsnak vélt felfedezésről, miszerint a kamerán baktériumokat találtak, amelyek túlélhették a 31 (földi) hónapot a Holdon, a későbbi vizsgálatok során bebizonyosodott, hogy valószínűleg az eszköz Földre visszaérkezése után kerülhettek a kamerára.

A NASA ezeket a tárgyakat pontosan ugyanúgy kezelte, mint a Hold anyagából származó mintákat. Miután befejeződtek a vizsgálatok, az eszközök egy része a Johnson Űrközpont holdi mintákat fogadó és őrző laboratóriumába (Lunar Sample Laboratory Facility), más részük múzeumokba került.

A Surveyor–3 leszerelt és a Földre hozott kamerája ma Washingtonban, a Nemzeti Repülési és Űrmúzeumban látható. (Kép: Smithsonian)

A leszerelt kamerát a washingtoni Smithsonian Nemzeti Repülési és Űrmúzeum (Smithsonian National Air and Space Museum) kapta, de természetesen csak kölcsön, mert a minták a NASA tulajdonát képezik. A kamera jelenleg raktárban van, mert felújítják azt a kiállítási területet, ahol ki volt és lesz állítva. A szonda mintavevő lapátja a Cosmosphere Űrmúzeum kiállításán látható (Hutchinson, Kansas, USA). A mintavevő másik darabját a NASA Sugárhajtás Laboratóriuma (JPL) kiállításán tekinthetik meg az érdeklődők.

A szonda mintavevő lapátja a Cosmosphere Űrmúzeum kiállításán látható (Hutchinson, Kansas, USA). (Kép: Cosmosphere)

Néhány tárgyat a NASA a szervezet vezetőinek ajándékozott vagy kölcsönzött. A kamerát például a JPL igazgatója tarthatta magánál, mielőtt a Smithsonianbe került. A mintavevő motorjának burkolatát John E. Naugle, a NASA tudományos vezetője kapta, de halála után a tartó talpára ragasztva egy cédulát találtak „Visszaszolgáltatandó a NASA-nak” felirattal, az örökösök eszerint jártak el. A kamera színszűrőjét a Langley Űrközpont 1968–1975 közötti igazgatója, Edgar Cortright kapta, akinek 2014-ben bekövetkezett halála után fia úgy nyilatkozott, hogy az édesapjára emlékeztető tárgyat egy ideig szeretné megtartani, később azonban valamelyik múzeumban szándékozik kiállítani.

A mintavevő motorjának burkolata. (Kép: NASA via collectSPACE.com)

Ugyanakkor a szakemberek abban is egyetértenek, hogy a Surveyor–3 darabjai ma is komoly tudományos értéket képviselnek, és esetleg érdemes lenne őket a fél évszázaddal ezelőtt még nem létezett eszközökkel és módszerekkel újabb tudományos vizsgálatoknak alávetni.

Végül, az Apollo–12 küldetésének 50. évfordulója alkalmából érdemes belepillantani az űrhajósok feladatlistájába, amelyet az űrséta során a szkafanderük karjára rögzítettek (lásd lent). A füzetkét apró, vicces karikatúrák színesítik, de aki alaposan végignézi az egyes oldalakat, némelyiken az űrhajósok szórakoztatására szánt olyan rajzokat is talál, amelyekért ma már bizonyára kirúgás járna a NASA-nál.

Kapcsolódó cikkek:
Csak legenda a holdutazást túlélő baktériumok története
Ha nem vagy elég ügyes, légy legalább színes egyéniség...
Az Apollo-12 leszállóhelye – ma
Hajszálpontos leszállás: 35 éve repült az Apollo-12 (1. rész)
Hajszálpontos leszállás: 35 éve repült az Apollo-12 (2., befejező rész)

Kapcsolódó linkek:
Mi lett a Surveyor–3 Holdról visszahozott alkatrészeivel? (Space.com)
Az Apollo–12 relikviáiról (CollectSpace)
Lunar Sample Laboratory Facility (NASA Johnson Űrközpont)
Az űrhajósok megközelítik a Surveyort és leszerelik az alkatrészeket (NASA Lunar Surface Journal)
Smithsonian National Air and Space Museum (Washington, DC)
Cosmosphere Űrmúzeum (Hutchinson, Kansas, USA)
Az Apollo–12 űrhajósainak képes űrséta-feladatlistája