Az utolsó emberek a Holdon: 35 éve startolt az Apollo-17 (3. rész)

Az Apollo-17 leszállása lezárta a holdprogramot, de nagyon hosszú időre a Hold kutatását is, sőt korszakzárónak is bizonyult. Felvetődik a kérdés: mire volt jó mindez, mi lett a hatalmas erőfeszítés eredménye?

A Hold emberekkel végzett felfedezése mindössze hat repülés után abbamaradt. Egyszerűen túl drágának bizonyult, a rá költött 25 milliárd dollár megbocsáthatatlanul sok volt. (Mai árakon ez 250-300 milliárd dollár lenne, ami elég jelentős summa, ám ez az USA 17 billió dolláros mai GDP-jében amolyan mellényzsebből kifizethető tételnek látszik. Akkoriban ez sokkal súlyosabb erőfeszítés volt.) Richard Nixon talán éppen ezért kissé megkönnyebbülten intézett a programot lezáró szózatot a hazafelé tartó utolsó űrhajósoknak, amelyben távlatként azt is közölte, hogy „ebben az évszázadban már nem megy űrhajós a Holdhoz”. Az USA (meg)menekült a holdprogramtól, mert a dollárhegyek nem fialtak eléggé.

A tudományos közösség azonban „mérhetetlen gazdagságra tett szert”, korszakos felfedezéseket tehetett a Naprendszer belső vidékének fejlődéstörténetéről. A NASA által összefoglalt (hivatalos) tudományos eredmények a következők:

• A Hold nem egy véletlenül idesodródott égitest, hanem egy földszerű, belső zónákkal rendelkező bolygótest, amely együtt, egy helyen alakult ki Földünkkel.
• A Hold egy ősi égitest, amely megőrizte a Naprendszer korai történetének (az első egymilliárd évnek) a nyomait, annak az időszaknak a felszínformáló erőit, amely mindegyik földszerű bolygónál ugyanígy érvényesült.
• A legfiatalabb holdkőzet lényegében olyan idős, mint a legöregebb földi kőzetek. Így azokat a korai időszakbeli folyamatokat és eseményeket, amelyek mindkét égitest kialakulásában és fejlődésében szerepet játszottak, ma már csak kizárólag a Hold felszínén lehet nyomon követni.
• A Föld és a Hold eredetét tekintve azonos, de az őket felépítő anyagok közös forrásának különböző összetételű részéből formálódtak.
• A Hold élettelen, nem találhatók rajta sem élő organizmusok, sem fosszíliák.
• Az összes holdkőzet valamilyen magas hőmérsékletet igénylő folyamat eredményeként jött létre és alig, vagy egyáltalán nem tartalmaznak vizet.
• A korai holdtörténetben a Hold belsejének nagy része olvadt volt és egy hatalmas magmaóceánt formázott. A holdi felföldek eszerint egy ősi, kis sűrűségű kőzetből maradtak meg, amelyek egykor könnyű fajsúlyuk miatt felúsztak a magmaóceán tetejére.
• A magmaóceán megszilárdulását követően az óriási meteor-becsapódások időszaka következett, amelyek hatalmas medencéket vájtak ki és amelyeket később a láva töltött fel.
• A Hold kissé aszimmetrikus formájú, ami valószínűleg annak következménye, hogy a fejlődése mindvégig a Föld gravitációs hatása alatt ment végbe.
• A holdfelszínt összetöredezett sziklák és por, az ún. regolit takarja, amely a Nap sugárzásának változásába enged történelmi betekintést. Ez a földi klíma változása okainak kutatásához szolgálhat információkkal.

Az Apollo program teljesen átalakította azt az elképzelést, ami a naprendszerbeli szűkebb pátriánkra vonatkozott és a mai napig a legtöbb ismeretet szerezte számunkra a körülöttünk levő térrészről. És még valamit, az Ember saját magába vetett hitét látványosan megerősítette, hiszen szállóigévé lett: „okozhat-e legyőzhetetlen problémát egy kis technikai akadály, ha már egyszer a Holdon is járt ember?”

Kapcsolódó cikkek:
Az utolsó emberek a Holdon: 35 éve startolt az Apollo-17 (1. rész)
Az utolsó emberek a Holdon: 35 éve startolt az Apollo-17 (2. rész)