„Tűz van idebenn”: 40 éve történt az Apollo-1 katasztrófa (2. rész)

A NASA elvesztett három űrhajóst, veszélybe került Amerika nemzeti presztízse, sőt az űrhivatal léte is. A fő kérdés adott volt: miért?

„Ha meghalunk, azt szeretnénk, ha az emberek ezt tudomásul vennék. Rizikós vállalkozás a miénk…” – nyilatkozta maga Gus Grissom nem sokkal a tragédia előtt. Ám a tüzet követően senki sem fogadta el ilyen egyszerűen az űrhajóstrió halálát. A NASA azonnali, mindenre kiterjedő vizsgálatot indított, amely már másnap kezdetét vette. Lezárták az indítóállást, lefoglaltak mindent, ami kapcsolatban volt a kísérlettel, beleértve az űrhajót gyártó North American repülőgépgyár telephelyén levő másik elkészült űrhajót, a 017-est is. A vizsgálat hamarjában megállapította, hogy az űrhajósokkal nem a tűz végzett, hanem fulladás. A tűz ellen az űrruha még valamelyest megvédte Grissomékat, ám hamar átégette a légzőcsöveket és az így a ruhába tóduló – a különböző anyagok égésekor keletkező – mérges gázok megölték az űrhajósokat. Két fő kérdés merült fel. Mi okozta a tüzet? Miért tartott túl sokáig a mentés?

A lassúság azért volt kulcsfontosságú, mert egy gyors reagálással a mentésre érkező technikusok legalább az űrhajósok életét megmenthették volna. Az okra hamar fény derült. Az új tervezésű kabinajtó hibás koncepciója volt az. Éppen Grissommal történt meg, hogy az egy darabból álló és kifelé nyíló ajtó robbanózára véletlenül beindult még a Mercury-n, igaz szerencsére már a földön. Ha ez az űrben történt volna, akkor biztos halál várt volna bármilyen űrhajósra, akin nem volt űrruha. Ezt a veszély elhárítandó terveztek a mérnökök két részből álló, befelé nyíló, robbanózár nélküli ajtót. Azonban belső tűzre senki nem számított, ami halálos csapdává változtatta a bejáratot. A tűz által keltett hő hatalmasra növelte a belső nyomást, mintegy másfél tonnás nyomással préselve a helyére a befelé nyíló ajtót. Nem létezett ember, aki ezt kinyithatta volna. A bent ülőknek esélye sem volt legyőzni azt az erőt, ahogy a kívülről próbálkozó mentőknek sem.

A tűz oka már sokkal keményebb dió volt. Sem a pontos kiindulásának helye, sem a közvetlen kiváltó oka nem derült ki soha. Csak a tragédiához vezető döbbenetes körülményeket fedték fel a szívós vizsgálók. A sietség miatt a gyártó rengeteg tűzveszélyes anyagot engedett át az ellenőrzéseken, ami felett a NASA ellenőrei is szemet hunytak. Emellett szintén a rohamtempó okán sokszor került az űrhajóba elnagyolt, nem megfelelő alkatrész. Szigeteletlen elektromos vezetékek futottak a padlón, korrozív – és tűzveszélyes – hűtőfolyadék keringett mindenféle korrózióvédelmet nélkülöző csövekben. De volt még egy sokkal veszélyesebb (és átgondolatlanabb) körülmény, a túlnyomásos tiszta oxigén. Az Apollo űrhajóban csökkentett nyomású tiszta oxigént alkalmaztak. Ahhoz, hogy a földön elő tudják állítani az űrbeli viszonyokat (azaz a kinti nulla és a benti alacsony nyomás közti különbséget), túlnyomásra kellett pumpálni az oxigént. Ez végtelen tűzveszélyt okozott. Csak egy apró szikra kellett és az egész űrhajó egy hatalmas tűzfészekké volt kész változni. A szigeteletlen vezetékek valamelyike „szolgáltatta is” a szikrát, a tűzveszélyes anyagok pedig papírként kaptak lángra a bőséges oxigénben. Grissomékat hazájuk presztízse ölte meg.

A vizsgálat azonban nemcsak a NASA belügye volt. Az Apollo program az USA nemzeti prioritásainak élén állt, ezért a politikusok is élénken érdeklődtek a kudarc iránt. A Kongresszus számos meghallgatást tartott, amelyek egyenesen a NASA és mindenféle űrprogram végét is előrevetítették. Az amerikai közvélemény egyáltalán nem akarta elfogadni az emberáldozatot űrcélokra és sokan tartották értelmetlenségnek az „űr-hókuszpókuszokat”, amikor sokan éheztek akár magában Amerikában is. Az Apollo program sokáig politikai vesztésre állt, de végül Jim Webb, a NASA akkori vezetőjének rábeszélőképessége bizonyult a nyerő tényezőnek, a Kongresszus megszavazta a folytatást. „Csak” hibát nem véthetett az űrhivatal a továbbiakban.

A vizsgálat eredményeképpen elvetették a Block I-et és már csak a Block II repülését tervezték, mintegy 1800 helyen változtatva a terveken. Még a North American leváltását is megfontolták, de végül megelégedtek a gyártás felügyeletének megszigorításával. A tervváltoztatásokkal pedig száműztek mindenféle tűzveszélyt a kabinról és az ajtót is visszacserélték a kifelé nyíló, robbanózáras dizájnra, igaz mérhetetlenül sok teszttel megerősítve a biztonságos működést.

Az elhunyt űrhajósok társai pedig megvívták csatájukat a kissé vaskalapos vezetéssel: a hivatalosan addig csak AS-204-es kóddal jelzett küldetés jelét Apollo-1-re változtatta a NASA Gus Grissom, Ed White és Roger Chaffee tiszteletére. (Képek: Apolloarchive.com)

Kapcsolódó cikkek:
„Tűz van idebenn”: 40 éve történt az Apollo-1 katasztrófa (1. rész)