A NASA és az RKA eredetileg hét Shuttle-Mir összekapcsolódást, és öt hosszú idejű amerikai űrrepülést tervezett végrehajtani a program keretében. Sorozatunk mostani részében szót ejtünk a harmadik, negyedik, és ötödik amerikai Mir-lakóról, valamint bemutatjuk, milyen problémákat kellett elhárítani a legénységeknek 1997-ben.
Mint ahogy azt a sorozat előző részében is írtuk, Sahannon Lucid rekorder űrhajósnőt John Blaha váltotta a Mir fedélzetén. A "szolgálatváltást" 1996 szeptemberében hajtották végre az Alantis űrrepülőgép STS-79 jelű útján. John Blaha lett tehát a harmadik amerikai, aki hónapokat tölthetett el a Mir fedélzetén. Visszatérése előtt nyilatkozott arról, hogy (annak ellenére, hogy tapasztalt űrhajós, hiszen ez már az ötödik repülése volt) milyen nehéz volt megszoknia új otthonát: "Megérkezésem után nem találtam a helyemet. Hiányzott a családom, mindig rájuk gondoltam. Aztán elgondolkodtam, és azt mondtam magamban: John, akár akarod, akár nem, el kell felejtened azt az életet. Ezzel az életem a Miren könnyű lett, és most is ebben a hangulatban vagyok." Jerry Linenger űrutazásának magyar vonatkozása is van. A NASAMIR-4 program keretében rendszeresen használta a Pille-96 sugárdózismérő rendszert. A megpróbáltatások ellenére Linengernek sikerült teljes egészében végrehajtani az amerikai kutatási programot. Az űrrepülőgép-program menetrendjét pedig kivételesen sikerült pontosan tartani, így Linenger 1997 májusában időben hazaérkezhetett második fia születésére. A sérült Szpektr modul, és roncsolódott napelemtáblája (NASA fotó, STS-86) A Szpektr épen maradt napelemtábláit végül sikerüt újra bekapcsolni a Mir energiaellátásába, a modulon viszont nem sikerült megtalálni a levegő szivárgásának helyét. Mike Foale távozásakor, az STS-86 jelű Atlantis-repülésen 1997 szeptemberében, az űrállomás körülrepülése idején a Miren maradt legénység színes anyagot juttatott a Szpektr modulba, azonban ez alapján, és több űrsétán sem sikerült behatárolni, hogy hol szökik a levegő a modulból. Kapcsolódó cikkek:
John Blahát az Atlantis STS-81 jelű útján, 1997 januárjában váltotta fel Jerry Linenger (a képen). Vele az amerikai asztronauták új generációja kezdte meg a hosszú űrutazásokat. Linengernek ez mindössze a második űrutazása volt, viszont a Moszkva melletti Csillagvárosban igen széleskörű képzést kapott a Mir és a Szojuz rendszereiről, ráadásul az egészet oroszul.
Az Atlantis űrrepülőgép 1997. január 12-én hajnalban indult Linengerrel fedélzetén a Mirhez. Két nappal később gond nélkül csatlakozott az űrállomáshoz, majd a Mir és az Atlantis legénysége végrehajtották a részleges legénységcserét, illetve átrakodták az utánpótlási anyagokat a Mirre, a már nem használatos anyagkat pedig az Atlantis-ra. Sikeres küldetése után az Atlantis január 21-én szállt le a Kennedy Űrközpontban, John Blahával.
Űrutazása izgalmaktól sem volt mentes. A Mir fedélzeti rendszerei (oxigéngenerátorok, szén-dioxid elnyelők, hűtőrendszerek, kommunikációs rendszerek, vizeletgyűjtő és feldolgozó rendszerek) igen gyakran meghibásodtak, egy Progressz teherűrhajó majdnem összeütközött a vele, néhány alkalommal pedig a helyzetszabályzó rendszere hibásodott meg, aminek az lett az eredménye, hogy az egész űrállomás bukdácsoló mozgásba kezdett a Föld körüli pályán (emiatt persze a napelemtáblákat az automatika nem tudta megfelelően a Nap irányába fordítani, ezért ilyenkor általában csak a létfontosságú rendszereket tudták üzemeltetni). A legsúlyosabb viszont az az eset volt, amikor tűz ütött ki a Mir fedélzetén. A legénység elmodnása szerint közel voltak ahhoz, hogy elhagyják az űrállomást. Végül mégis sikerült eloltani a tüzet, bár az űrállomáson még napokig csak gázmaszkban lehetett dolgozni.
Az Atlantis következő útja, az STS-84 jelű, május 15-én kezdődött. A cél a "szokásos" volt: legénységcsere és a Mir készleteinek feltöltése. Jerry Linengert Michael Foale (a képen) váltotta fel. Ekkor még nem sejtették, hogy Foale-ra is hasonló, vagy talán még nagyobb meglepetések várnak...
A Mir legénységét június 25-én arra utasította a földi irányítás, hogy gyakorolják a kézi dokkkolást a Progressz űrhajóval, amit előzőleg már leválasztottak a Mir Kvant nevű moduljáról. A legénység meg is kezdte a kézi vezérlésű összekapcsolást, azonban elvesztették az uralmat a Progressz felett. Ekkor a teherűrhajó már igen közel volt a Mirhez, és annak Szpektr modulja felé haladt. Az ütközés elkerülhetetlen volt: a teherűrhajó megrongálta a Szpektr napelemeit, és összeütközött a modul testével is, emiatt szökni kezdett a levegő az űrállomásról. Ezt a legénység észlelte, megszakította a Szpektr modulhoz vezető átjáróban húzódó kábeleket, és gyorsan bezárta az átjáró ajtaját.
Mivel a Szpektr napelemei a megszakított kábeleken keresztül voltak csatlakoztatva a Mir energiaelosztó rendszerébe, a Szpektr lezárása miatt az űrállomáson felhasználható villamos teljesítmény a felére csökkent (a Szpektr négy napelemtáblája volt a legújabb és legmodernebb a Mir 11 napelemtáblája közül).
Bennünket, magyarokat is szomorúsággal töltött el az eset, hiszen a Mir fedélzetén lévő mindkét használható Pille kiolvasó egység a lezárt modulban maradt...
Vaszilij Ciblijevet, a legénység parancsnokát pedig annyira megviselte a dolog (és a nyomán kirobbant (űr?)politikai vita), hogy szívpanaszok jelentkeztek nála.
A Shuttle-Mir program (5. rész): Világrekord, amerikai rekord
A harmadik Shuttle-Mir dokkoláshoz a NASA ismét az Atlantist indította, 1996 márciusában. Az űrrepülőgép Shannon Lucid amerikai űrhajósnőt vitte fél éves, rekord időtartamú űrutazásra.
