A Mir űrállomás teljes kiépítésében (1996 után)
Mivel a Krisztall napelemtábláit azonban nem lehetett a modul új helyén kinyitni, azokat űrsétákon átszerelték az eredetileg napelemtábla nélküli Kvant modulra. Sokkal nagyobb probléma volt azonban, hogy a Shuttle-Mir program során (éppen a Krisztall modulhoz) csatlakoztatni tervezett űrrepülőgépek és a Mir napelemtáblái között nem lett volna megfelelően nagy a távolság. A probléma áthidalására az első összekapcsolódáshoz 1995 júniusában a Krisztall modult áthelyezték az alapmodul elülső, tengelyirányú dokkolóadapterére (a fenti ábrán a Szojuz TM űrhajó helyére). Így az Atlantis biztonságosan csatlakozhatott hozzá (lásd a sorozat előző részét).
Ez azonban nyilvánvalóan nem lehetett végleges megoldás - az túl körülményes lett volna, hogy minden egyes űrrepülőgép-csatlakoztatás előtt a modult áthelyezzék az elülső kikötőre.
A kérdés: mi mást lehet tenni?
Meg kell hosszabbítani a Krisztall modult - ebben egyezett meg az orosz és az amerikai fél. A meghosszabbítás pedig nem jelentett mást, mint egy újabb modult: a dokkolómodult. Ez egy speciális űrállomás-elem volt, melynek mindkét végén az APASZ-89 típusú dokkolószerkezet kapott helyet. Egyéb funkciója tulajdonképpen nem volt, mint hogy néhány méterrel távolabb tartsa az űrrepülőgépeket a Mir napelemeitől. A modult az orosz fél készítette a Szojuz űrhajók orbitális kabinjának módosításával, és az Atlantis második Mir-látogatásán, 1995 novemberében csatlakoztatták a Mirhez.
Az Atlantist november 12-én indították az STS-74 jelű útra. Két nappal később az űrrepülőgép robotkarjával kiemelték a modult a raktérből, és az űrrepülőgép dokkolórendszeréhez illesztették.
Az orosz készítésű dokkolómodul az Atlantis rakterében (TV-kép, NASA)
A következő napon az Atlantis megérkezett a Mirhez. A dokkolómodul másik végével a Krisztall modulhoz csatlakozott. Mivel rakterében előzőleg az új modul (és két napelemtábla, az egyik orosz, a másik amerikai-orosz fejlesztésű) foglalta el a helyet, most nem vitt magával sem Spacelab, sem Spacehab laboratóriumot. Így tehát a Mirhez szállított utánpótlási anyagok mennyisége is korlátozott volt, ezért a közös tevékenységet csak három naposra tervezték. A három nap után az Atlantis elvált a Mirtől, de az új dokkolómodult a Krisztall modulhoz csatlakoztatva hagyta. A továbbiakban a csatlakozó űrrepülőgépek mindig ehhez a modulhoz csatlakoztak.
A Mir látképe a távozó Atlantisról az STS-74 idején. Jól látható a kép alsó részén a narancssárga-barna dokkolómodul. A komplexumról már csak a Priroda modul hiányzik. (NASA fotó)
Néhány napos légkörkutatási program végrehajtása után az Atlantis november 20-án szállt le a Kennedy Űrközpont 33-as kifutópályáján. Ezzel a repüléssel sikerült demonstrálni, hogy az űrrepülőgéppel lehetséges moduláris rendszerű űrállomások összeállítása is.
Ledneczki István
Kapcsolódó cikkek:
A Shuttle-Mir program (3. rész): A második nemzetközi összekapcsolódás
Megosztás:
