Szeptember közepétől újra indul a vidéki rádiókban hallható ismeretterjesztő műsorsorozat. Az első adásban űrkutatási témákról lesz szó.
Szeptember közepétől újra indul a vidéki rádiókban hallható ismeretterjesztő műsorsorozat. Az első adásban űrkutatási témákról lesz szó.
Amint a hatvanas évek közepén megvalósult a NASA eddigi legnagyobb létesítményi beruházása, és felépült a járműszerelő csarnok és a két Saturn-V indítóállás, a terület elnyerte a ma is ismert alakját.
Most induló sorozatunkban egy képzeletbeli utazásra invitáljuk kedves olvasóinkat, amelyben a Florida állambeli űrkikötőn kalauzoljuk végig Önöket.
A Moszkva mellett augusztus második felében tartott repülési ás űrkutatási szalon (MAKSZ-2009) alkalmával nyilvánosságra hozták Oroszországnak az emberes űrrepüléssel kapcsolatos terveit.
1996 óta 75 kínai Hosszú Menetelés hordozórakéta indult, de most először volt hibás a start. Egy indonéziai távközlési műhold nem a kijelölt pályára állt.
Az eredetileg június 26-ra tervezett start meghiúsult, az új indítási dátumot 1984. augusztus 30-ra jelölték ki.
Pontosan 25 évvel ezelőtt a mai napon, 1984. augusztus 30-án indult útnak először a Discovery űrrepülőgép a világűr felé az STS-41-D jelű küldetés során.
Halasztásokat követően elindult a Nemzetközi Űrállomás felé a Discovery amerikai űrrepülőgép.
A keddi és a szerdai halasztást követően a péntek reggeli indítást is elhalasztották egy nappal. Magyar idő szerint várhatóan szombaton reggel indul el a Discovery űrrepülőgép.
A NASA holdi becsapódásra készített szondája szombaton váratlanul elhasználta a manőverezésre szolgáló hajtóanyaga több mint felét. Az irányítók feje most amiatt főhet, hogy megmentsék a küldetést.
Folytatjuk a Canaveral-fok fontosabb, űrtörténelmi startállásait érintő, délről észak felé tartó utunkat.
A Jimena nevű hurrikán szeptember első napjaiban érte el Mexikót. Egy műholdfelvételt, valamint a vihar „keresztmetszetét” is láthatjuk.
A NASA, két egyetem és az amerikai légierő kutatórészlege egy biztonságos és környezetbarát anyaggal kísérletezik, amely a jövőben nagyobb rakéták üzemanyagául is szolgálhat.
A nyár elején hozták nyilvánosságra a szigetország űrstratégiáját részletező dokumentumot. A fő irányok: a hazai ipar támogatása, az alkalmazások és a védelmi célú űrprogram fejlesztése.
Mintegy 20 év múlva érnek oda azok az üzenetek a Gliese 581 nevű csillaghoz, amelyeket most sugároztak ki Ausztráliából. Értelme ugyan nem sok volt, viszont bizonyos értelemben tünetértékű, ami történt.
A nemzetközi versenypályázat ünnepélyes díjkiosztójára 2009. december 5-én kerül sor Budapesten.
A tavaly októberben indított, a Hold körül keringő Csándráján-1 váratlanul, idő előtt felmondta a szolgálatot.
Az esőerdőkben sem esik állandóan az eső. A száraz évszakban érdekes felhőminták is kialakulhatnak az Amazonas vidékén.
Az NGC 6240-ről készült látványos felvétel egy hatalmas kozmikus ütközés végső állapotát mutatja.
Az első űreszköz, amelyet dél-koreai területről indítottak, nem érte el a számára kijelölt pályát. Sorsa bizonytalan, valószínűleg elégett a légkörben.
Ez itt az archív portál.
Olvass minket itt: blog.urvilag.hu