Számtalan műhold követi a légköri folyamatokat, a szennyezést, az egyre sokasodó műholdak viszont maguk is a szennyezés fokozódó veszélyét hordozzák.
Számtalan műhold követi a légköri folyamatokat, a szennyezést, az egyre sokasodó műholdak viszont maguk is a szennyezés fokozódó veszélyét hordozzák.
...avagy az űrtevékenység árnyoldalai.
Három kínai űrhajós csütörtökön elindult az épülő új kínai modulűrállomásra, ahová rövid repülés után szerencsésen meg is érkeztek.
Az amerikai navigációs műholdrendszer Block 3-as sorozatának ötödik darabját egy olyan Falcon-9 rakétával indították, amelyet használt első fokozattal szereltek fel.
93 éves korában tegnap elhunyt az 1927. december 8-án született űrhajós. Kamaszként részt vett a Nagy Honvédő Háborúban és háromszor járt a világűrben.
Az AMOS műholdakat tulajdonló Space-Communication Ltd.-ben szerezhet többségi tulajdont a cégcsoport.
Az Amerikai Űrhaderő Odyssey nevű titkos műholdját indította egy repülőgépről a Pegasus-XL rakéta.
Az Európai Űrügynökség (ESA) kijelölte tudományos programjainak fő irányait az évszázad közepéig.
A Kínai Nemzeti Űrügynökség ma új képeket közölt a Mars felszínéről, köztük olyat is, amelyen mind a leszállóegység, mind a marsjáró egyszerre látható.
Az orosz Roszkoszmosz leányvállalata, a Glavkoszmosz közvetlenül értékesítene férőhelyeket a Nemzetközi Űrállomásra (ISS) tartó Szojuz űrhajókra.
A Magyar Asztronautikai Társaság (MANT) 1994 óta rendezi meg az Űrtábort az űrkutatás iránt érdeklődő fiataloknak.
Schuminszky Nándornak feltűnt valami érdekes az egyik korábbi cikkünket illusztráló fényképen.
Hszicsangból a feltehetően katonai célú Jaokan-30 sorozat újabb három tagját állították pályára, de befért melléjük még egy CubeSat is.
Magyar idő szerint ma hajnalban startolt a Sencsou-12, fedélzetén három kínai űrhajóssal.
Az NROL-111 küldetésben három titkos kis űreszköz indult az amerikai kémműholdas kormányügynökség megbízásából, egy Minotaur-1 rakétával.
A Maldív-szigeteken egyes szigeteket mesterségesen megmagasítanak, de ahol ezt nem teszik meg, ott elvégzi a természet: a szigetek alkalmazkodnak a vízszint emelkedéséhez.
Az európai Galileo rendszer üzembe állított műholdjainak száma az év vége felé újra növekszik.
Egy kereskedelmi földmegfigyelő hold mellett három apró CubeSat utazott a Hosszú Menetelés-2D rakétán.
Szinte minden, amit a magyar űrtevékenységről tudni érdemes, megtalálható a KKM Űrkutatásért és Űrtevékenységért Felelős Főosztálya új honlapján.
A csiucsüani űrközpontban kitolták a függőleges szerelőcsarnokból a legújabb Hosszú Menetelés-2F rakétát, a rászerelt Sencsou-12 űrhajóval.Ez itt az archív portál.
Olvass minket itt: blog.urvilag.hu