Űrvilág.hu űrkutatási hírportál

Űrturisták és magánűrhajók Cikkek: 221 - 240

Közeledik a Dragon az űrállomáshoz

Közeledik a Dragon az űrállomáshozA mai „alárepülés” során még csak két és fél kilométernyi közelségbe jutott, a dokkolási kísérlet holnapra várható.

Dragon: majdnem start

Dragon: majdnem startA Nemzetközi Űrállomásra készülő első magán-teherűrhajó tesztrepülése ma nem tudott elindulni. A következő lehetséges alkalom 22-én (kedden) adódik.

Három úr az űrből

Három úr az űrbőlKét orosz és egy amerikai űrhajós tért vissza a Nemzetközi Űrállomásról Kazahsztánba. Közben még mindig készülődik a startra a Dragon űrhajó teherváltozata.

Verseny az űrutazásért

Verseny az űrutazásértA nemzeközi Metro lapcsalád versenyt hirdetett azoknak, akik egy űrugrásban szeretnének részt venni. A Space Expedition Curaçao (SXC) nevű céggel repülhetne akár szerkesztőségünk egyik tagja. Szavazhatnak rá!

CST-100

CST-100A Boeing nem kíván kimaradni a magánűrhajózás jelentette üzletből. Úgy döntöttek, felveszik a versenyt a többi bátor jelentkezővel. A CST-100 néven bejelentett űrhajójuk megérdemli, hogy bemutassuk.

SpaceX: cél a teljes újrafelhasználhatóság!

SpaceX: cél a teljes újrafelhasználhatóság!A hordozórakéta – szinte – teljes visszanyerésével lehetne a lehető legalacsonyabbra lenyomni a világűrbe jutás költségeit. Az űrrepülés alapos megreformálására felesküdött amerikai űripari magánvállalat ki is tűzte maga elé célként eme elképzelés megvalósítását.

Tovább késik a következő Dragon

Tovább késik a következő Dragon Sajnálatos módon március vége előtt nem lehetünk tanúi a Falcon-9 harmadik felszállásának. A Dragon űrhajó teherszállító változatának utolsó tesztrepülése legkorábban március végéig várat magára.

Légi start – amilyen még nem volt

Légi start – amilyen még nem voltHa minden jól megy, a Stratolaunch 2016-ra kifejlesztheti az eddigi legnagyobb teljesítményű rendszert, amellyel a levegőből indíthatnának műholdakat (és talán emberes űrhajókat is) Föld körüli pályára.

Februárban mehet a Dragon az űrállomáshoz

Februárban mehet a Dragon az űrállomáshozA SpaceX magánűrhajójának két tervezett próbarepülését összevonták, már 2012 elején csatlakozhat a Nemzetközi Űrállomáshoz (ISS).

Űr-utasbiztosítás a láthatáron

Űr-utasbiztosítás a láthatáronAhogy közeledik az első kereskedelmi „űrugrások” beindulása, úgy szimatolnak új üzletet a biztosítócégek is.

Elindult a „tehersárkány”

Elindult a „tehersárkány”A floridai Cape Canaveralből felemelkedett Dragon teherűrhajó célja, hogy bemutassa: el tud jutni a Nemzetközi Űrállomáshoz, sikerül a robotkaros befogás és csatlakozás, majd vissza is tud térni a Földre.

Sikeres Falcon-9 teszt

Sikeres Falcon-9 tesztA SpaceX Dragon teherűrhajójának május 7-ére tervezett indítása előtt még kipróbálták a hordozórakéta első fokozatát.

Csúcsteljesítmény az űrturizmusban

Csúcsteljesítmény az űrturizmusbanMiközben újabb és újabb tervek látnak napvilágot arra vonatkozóan, hogy hogyan válhatnának az űrutazások/űrugrások az egyszerű állampolgárok életének részévé is, az első űrturisták Nemzetközi Űrállomásra tett utazásai lassan a történelem lapjaira kerülnek.

Késik az Antares (is)

Késik az Antares (is)Az Orbital Sciences új, korábban Taurus-2 néven ismert rakétájának bemutatkozására legalább júniusig még várni kell.

SpaceX: az első siker 2012-ben

SpaceX: az első siker 2012-benElon Musk cége learatta az első babért idén. Remélhetőleg a SuperDraco hajtómű sikeres tesztsorozatát újabb szép sikerek fogják követni.

Vörös Sárkány a Marsra

Vörös Sárkány a MarsraEgy ígéretes elgondolás szerint 2018-ban egy Dragon űrhajó indulhat el a vörös bolygó felszíne felé. Igaz, még csak űrszondaként, emberek nem lesznek a fedélzeten.

Mi várható 2012-ben? (1. rész)

Mi várható 2012-ben? (1. rész)Január legelején hagyományosan összegyűjtjük az új évre várható legfontosabb űreseményeket. Kezdjük idén is az emberes űrrepüléssel!

Taurus-2-ből Antares

Taurus-2-ből AntaresMég mielőtt bemutatkozott volna, új nevet kapott az Orbital Sciences hordozórakétája, amely majd a Cygnus űrhajókat lesz hivatott a Nemzetközi Űrállomás felé indítani.

Simonyi-csarnok Seattle-ben

Simonyi-csarnok Seattle-benWashington állam fővárosának repülési múzeuma Charles Simonyiról nevezi el új, modern űrkutatási kiállítócsarnokát.

A NASA helyet vásárol a magángépen

A NASA helyet vásárol a magángépenA Virgin Galactic levegőből induló, szuborbitális repüléseket végrehajtó SpaceShipTwo gépére az amerikai űrhivatal is számít, hogy tudományos kísérleteket végezhessen a fedélzetén.
Oldalak: 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17
Összesen 322 cikk.

Gyorskereső

Rovatok

Támogatóink

Űrvilág a Faceboookon

Partnerünk

Űrkörkép 2023/2024