Űrvilág.hu űrkutatási hírportál

Űrturisták és magánűrhajók Cikkek: 161 - 180

Amerikai űrhajósok Szojuzzal – 2018-ban is

Amerikai űrhajósok Szojuzzal – 2018-ban isA NASA a szűkös költségvetést okolja, amiért újra meg kell hosszabbítania az oroszokkal kötött megállapodást, hogy amerikai űrhajósok utazhassanak az ISS-re.

Két kereskedelmi űrhajó első négy utasa

Két kereskedelmi űrhajó első négy utasaA NASA kijelölte az új amerikai kereskedelmi űrhajók berepülőit.

A Shuttle leszállópálya új tulajdonosa

A Shuttle leszállópálya új tulajdonosa2015. június 22-én a NASA átadja Florida államnak a Kennedy Űrközpontban (KSC) lévő űrrepülőgép-leszállóhely kezelési jogát.

Késik a teherszállítási szerződés

Késik a teherszállítási szerződésA NASA június helyett csak szeptemberben jelenti be, mely cégekkel köt szerződést az ISS 2018-tól kezdődő kiszolgálására.

A Virgin nem csak űrturistákat szállítana

A Virgin nem csak űrturistákat szállítanaA szárnyait bontogató űrturizmus várhatóan meghatározó szereplője lesz a Virgin Galactic. A cég azonban nem kizárólag a turisták szállításában látja az űrjövőt.

Január elején indulhat a Dragon

Január elején indulhat a DragonTechnikai okokból decemberről a jövő év elejére halasztották a SpaceX következő teherűrhajójának startját.

Cygnus: repülés más rakétákkal?

Cygnus: repülés más rakétákkal?Az Orbital Sciences az Antares hordozórakétája startbalesete után más megoldások után kénytelen nézni, hogy teljesíthesse a NASA-val kötött teherszállítási szerződését.

GYORSHÍR: Lezuhant a SpaceShipTwo

GYORSHÍR: Lezuhant a SpaceShipTwoA Virgin Galactic kereskedelmi űrugrásokra szánt járműve tesztrepülés közben megsemmisült.

Boeing és SpaceX

Boeing és SpaceXEz a két cég költheti el azt a 6,8 milliárd dollárt, amit a NASA költségvetéséből az amerikai űrhajósok kereskedelmi alapú szállítására alkalmas járművek kifejlesztésére szánnak.

Tíz éve várjuk, hogy a jövő elkezdődjön

Tíz éve várjuk, hogy a jövő elkezdődjön2004 júniusában emelkedett először a világűr határát jelentő 100 km-es magasság fölé a SpaceShipOne. Mégis, a rendszeres „űrugrások” máig sem indultak be.

A SpaceShipTwo balesetének tanulságai

A SpaceShipTwo balesetének tanulságaiA Virgin Galactic űrugrásokra szánt gépe tavaly október végén semmisült meg. Mostanra elkészült a vizsgálati jelentés.

Kazah űrhajósé a szabad hely

Kazah űrhajósé a szabad helyAjdin Aimbetov utazhat szeptemberben a Szojuz TMA-18M fedélzetén a Nemzetközi Űrállomásra, a Sarah Brightman űrturistajelölt visszalépése miatt megüresedett helyen.

Sarah Brightman nem repül

Sarah Brightman nem repülElmaradni látszik ősszel a „kozmikus koncert” a Nemzetközi Űrállomáson, az énekesnő egyelőre feladta űrturistaterveit.

Kisebb „kozmikus koncert” ősszel

Kisebb „kozmikus koncert” ősszelA jelenlegi tervek szerint fél év múlva (szeptember elején) juthat fel a Nemzetközi Űrállomásra Sarah Brightman szopránénekesnő, űrturista.

Nyolc nap, három űrséta

Nyolc nap, három űrsétaAz űrállomás két lakója a majdani amerikai kereskedelmi űrhajók dokkolását előkészítő munkálatokat kezdett az ISS külsején.

Átszállás Atlas-5-re

Átszállás Atlas-5-reAz Orbital Sciences a saját Antares rakétájának balesete után ideiglenesen új hordozóeszközt keresett és talált a Cygnus teherűrhajója számára.

SpaceShipTwo: mit lehet már tudni?

SpaceShipTwo: mit lehet már tudni?Összefoglaljuk, amit a Virgin Galactic űrjárművének végzetes balaesetéről eddig nyilvánosságra hoztak.

Az álomvadászat folyik tovább

Az álomvadászat folyik továbbNem hagyja annyiban a Dream Chaser fejlesztője, hogy nem ők nyerték a NASA megbízását a magánűrhajózási program folytatásában.

Cygnus indult a MARS-ról

Cygnus indult a MARS-rólAz amerikai magán-teherűrhajó ellátmányt szállít a Nemzetközi Űrállomásra (ISS).

Fly me to the Moon

Fly me to the MoonAzaz repíts el a Holdhoz – állítólag már ketten befizették az előleget, hogy egy Szojuz űrhajóval megkerülhessék égi kísérőnket.
Oldalak: 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17
Összesen 322 cikk.

Gyorskereső

Rovatok

Támogatóink

Űrvilág a Faceboookon

Partnerünk

Űrkörkép 2023/2024