Távoli világok kutatói Cikkek: 801 - 820

Űrtávcső a sötét energia nyomában

Űrtávcső a sötét energia nyomábanBár tudományos kutatásokra egyre kevésbé szeret költeni a NASA, úgy tűnik, a Dark Energy Space Telescope mégis megépülhet.

Fél éve indult a New Horizons

Fél éve indult a New HorizonsPontosan hat hónappal ezelőtt, 2006. január 19-én indult útnak a több mint két évtizede megvalósítani tervezett Plútó-szonda, a New Horizons. Érkezéséig „már csak” kilenc évet kell várni, s bár csak akkor várhatóak a legnagyobb tudományos felfedezések, azért ez a fél év sem volt eseménytelen.

Nix és Hydra

Nix és HydraHivatalosan is nevet kapott a Plútó 2005-ben, a Hubble-űrtávcsővel felfedezett két parányi kísérője.

A földközeli kisbolygók törmelékhalmok?

A földközeli kisbolygók törmelékhalmok?A tekintélyes Science magazin különszámot szentelt a Hayabusa űrszondának, ahol a kutatók az Itokawa kisbolygóra vonatkozó eredményeiket közlik.

A Gaia űrobszervatórium a megvalósulás útjára lépett

A Gaia űrobszervatórium a megvalósulás útjára lépettAz EADS Astrium európai vállalat 317 millió eurós pályázatot nyert. Feladata az Európai Űrügynökség Gaia űrtávcsövének megépítése. Az űrszondát a tervek szerint 2011-ben indítják.

Mégis indul a Dawn űrszonda

Mégis indul a Dawn űrszondaRitkán foglalkozunk ilyen gyakran egy készülőben levő űrprogrammal. A NASA azonban mindig megtalálja a módját, hogy kisbolygókutató szondájáról szóljanak a hírek...

Törölték a Dawn szondát

Törölték a Dawn szondátBő egy hónappal ezelőtt írtunk arról, hogy a NASA-nál bizonytalanná vált a Dawn kisbolygókutató szonda idei indítása. Most kimondták rá a halálos ítéletet is...

Közelít a Marshoz az új „felderítő”

Közelít a Marshoz az új „felderítő”A NASA Mars Reconnaissance Orbiter (MRO) szondája március 10-én áll a vörös bolygó körüli pályára.

A Mars-utazás nehézségei

A Mars-utazás nehézségeiMár 1972-ben, az utolsó holdraszállás után készen állt a technika az első emberes Mars-utazás megvalósítására – állítják sokan. Ám ezzel szemben még napjainkban is sok leküzdendő akadály magasodik a bolygó emberes meghódítása előtt.

PROGRAMAJÁNLÓ: A Naprendszer felderítése

PROGRAMAJÁNLÓ: A Naprendszer felderítéseHírportálunk Olvasóinak talán ismerősen cseng Bálint Tibor neve. A JPL és a CalTech munkatársa a közeli és a távoli jövő űrszondáiról tart előadást február 7-én, Budapesten.

Elhunyt James Van Allen

Elhunyt James Van AllenAz űrkutatásban úttörő szerepet játszó amerikai fizikus 91 éves volt.

A MESSENGER a Nap felé fordította pajzsát

A MESSENGER a Nap felé fordította pajzsátJúnius 21-én a MESSENGER amerikai űrszonda a Nap felé fordította különleges hővédő pajzsát. Az űrszonda 100 nap múlva halad el a Vénusz mellett.

A New Horizons kisbolygó-megfigyelése

A New Horizons kisbolygó-megfigyeléseJúniusban került sor a New Horizons első „bevetésére”. Az űrszonda a fő kisbolygóövön történő áthaladása során lencsevégre kapta a 2002 JF56 jelű kisbolygót.

Az Akari jól működik

Az Akari jól működikNyilvánosságra hozták az Akari (felbocsátás előtti nevén ASTRO-F) japán infravörös csillagászati mesterséges hold első képeit.

A Phoenix építése

A Phoenix építéseÚj szakaszába lépett az új amerikai Mars-szonda, a Phoenix indításra történő előkészítése. A mérnökök a kész vázra megkezdik az alrendszerek felszerelését, hogy 2007 augusztusában minden gond nélkül kerülhessen sor a küldetés indítására.

Kortyolhatunk-e valaha marsi vizet?

Kortyolhatunk-e valaha marsi vizet?A marsi vízzel kapcsolatos fordulatos vita nem csillapodik. Ezúttal az Apollo program eredményei látszanak a tudósok segítségére sietni, igaz ezúttal a víz tagadóinak adva érveket.

Újraéledt ultraibolya csillagászati hold

Újraéledt ultraibolya csillagászati holdImmár másodszor sikerült új életet lehelni az 1999 óta pályán levő amerikai FUSE mesterséges holdba.

Újabb infravörös „csillagász” Föld körüli pályán

Újabb infravörös „csillagász” Föld körüli pályánSikeresen startolt Japán első infravörös csillagászati mesterséges holdja, az ASTRO-F.

40 éve történt: Az első Földön kívüli leszállás

40 éve történt: Az első Földön kívüli leszállásIlyen címek a bulvársajtóban olvashatóak időnként, most mégis kölcsönvettük, mert szóról szóra igaz: ma 40 éve szállt le az első ember építette űreszköz (a Luna-9) a Holdon.

Idén mégsem „virrad fel” a Hajnal

Idén mégsem „virrad fel” a HajnalA NASA pénzügyi és technikai okokra hivatkozva el fogja halasztani a Ceres és a Vesta kisbolygók közeli tanulmányozására szánt Dawn szonda erre az évre tervezett startját.
Oldalak: 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 32 33 34 35 36 37 38 39 40 41 42 43 44 45 46 47 48 49 50 51 52 53 54
Összesen 1080 cikk.

Gyorskereső

Rovatok

Támogatóink

játékbolt ahol gyerekjáték a vásárlás

Tetszik / Like

Kiemelt partnerünk

Magyar űrkatalógus