Negyedik rejtvényképünk egy európai főváros részletét mutatta. A határidő lejártával megtudhatjuk, hogy melyikét, s azt is, hogy kié a felajánlott díj. Sőt a sok jó megfejtésre való tekintettel további jutalmakat is kisorsoltunk.
Negyedik rejtvényképünk egy európai főváros részletét mutatta. A határidő lejártával megtudhatjuk, hogy melyikét, s azt is, hogy kié a felajánlott díj. Sőt a sok jó megfejtésre való tekintettel további jutalmakat is kisorsoltunk.
Szilveszter napján egy frontpáros hozott havat térségünkbe, és söpörte ki a korábbi hetekben állandósult, pár száz méter vastag ködtakarót. A változás napot nem hozott, de pár fokos enyhülést tapasztalhattunk.
Immár hagyomány, hogy az új év első napjaiban felsorolunk néhány, az elkövetkező esztendőre várható érdekes űrkutatási eseményt. Kezdjük az automata űreszközökkel!
Az elmúlt héten tartós hidegpárna-jelenség alakult ki a Kárpát-medencében, és igen valószínű, hogy az új évig is eltart ez az időjárási helyzet.
Az év utolsó startja alkalmával az orosz navigációs műholdrendszer három új darabját állította pályára egy Proton-M rakéta Bajkonurból.
A Plútó felé tartó amerikai űrszonda felvételén az óriásbolygó felhőzetének hihetetlen változatossága tárul elénk.
Egy amerikai tanulmány szerint egy idegen naprendszerből is meg lehetne távcsővel állapítani, hogy víz és atmoszféra található bolygónkon. Vagyis, hogy az élet számára kedvező hely lehet.
A NASA két évvel eltolja a Mars Scout program keretében indítandó következő űrszonda eredetileg 2011-re tervezett startját.
Igen valószínűtlen, de hátha... A kutatók izgatottan várják, hogy január 30-án eltalálja-e a szomszéd bolygót a 2007 WD5 jelű kis égitest.
A Japán Űrügynökség (JAXA) februárban felbocsátandó Kizuna nevű kísérleti műholdjával szélessávú internetkapcsolatot biztosít majd ázsiai felhasználóinak.
Idén is tovább épül a Nemzetközi Űrállomás, startolhat az első európai teherszállító űrhajó. Utolsó javításon esik át a Hubble-űrtávcső, és újból repülnek kínai űrhajósok.
A Magyar Asztronautikai Társaság (MANT) az új év első hétfőjén várja azokat az érdeklődő diákokat és felkészítőiket, akik többet szeretnének megtudni a 2008-as űrkutatási esszépályázatról.
Mostani rejtvényképünkön egy várost kell felismerni. A beküldési határidő már 2008-ra esik: a megfejtéseket január 4-éig várjuk.
Az Indiai-óceán térségében német vezetéssel épülő riasztórendszer többféle űrtechnikát is alkalmaz majd, hogy időben figyelmeztethesse az érintett lakosságot a közelgő veszélyre.
Az év vége felé kínálkozik az alkalom, hogy összegyűjtsék a legfontosabbnak tartott eseményeket és kutatási erdményeket. Megtette ezt a NASA is.
Bajknonurból elindult az orosz Progressz M-62 teherszállító űrhajó, hogy karácsony utolsó napjára kiköthessen a Nemzetközi Űrállomáson (ISS).
Harmadik rejtvényképünk ismét egy Landsat műholdfelvétel volt. A határidő lejártával megtudhatjuk, hogy mit ábrázol, s hogy ki a szerencsés nyertes.
A nagyteljesítményű európai hordozórakéta ezúttal egy-egy afrikai és amerikai távközlési holdat állított geostacionárius átmeneti pályára.
Az amerikai navigációs műholdrendszer frissítése menetrendszerűen folytatódik.Ez itt az archív portál.
Olvass minket itt: blog.urvilag.hu