Rövid idő után ismét megváltozott az űrkutatás helye a központi közigazgatás hierarchiájában.
Rövid idő után ismét megváltozott az űrkutatás helye a központi közigazgatás hierarchiájában.
Az űrkutatásban egyre inkább elterjed, hogy egy bizonyos feladatot nem egyetlen, hanem egy közös rendszert alkotó több műholddal oldanak meg.
Az idei második új kínai műhold, egy földmegfigyelő űreszköz, nyolc nappal az előző, navigációs mesterséges hold után startolt.
A Föld pályája mentén több, mint 2 éve távolodó két STEREO űrszonda szögtávolsága a Nap felől nézve 2009 február elejére elérte a 90 fokot. Ezzel ideális megfigyelési helyzetet teremtenek.
Az alacsony, teljesen földhöz tapadó felhőzet, a sekély köd sík vidékeken is érdekes formákat tud létrehozni, amint a kép szerint Svédország déli részén is.
A SETI Institute májusban projektet indít az esetleges idegeneknek szóló üzenetek összegyűjtésére. Douglas Vakoch amerikai csillagász szerint ez annyiban fog különbözni a korábbi üzenetküldési kísérletektől, hogy eddig mintha el akartuk volna titkolni, milyenek vagyunk valójában.
Április 16-án a "Kétszer a világűrben, másodszor a Puskásban – találkozó Charles Simonyival" rendezvény keretében a Puskás Tivadar Távközlési Technikumba látogatott a második űrutazásáról hazatérő Charles Simonyi.
Műholdradar-interferometriás mérésekből megállapítható, hogy mennyivel mozdult el a földfelszín a rengést követően.
Az ESA új startdátumot jelölt ki a két nagy európai űrobszervatórium számára. Az Ariane-5 rakéta május 6-án indulhat Kourouból.
Az óriási méretű NGC 7049 egy népes galaxishalmaz legfényesebb tagja.
Az ESA újabb parabolarepülési kampányára európai egyetemisták – köztük akár magyarok – csoportjai pályázhatnak a súlytalanságban elvégzendő kísérleteikkel.
A NASA infravörös csillagászati űrteleszkópjából heteken belül elfogy a folyékony hélium hűtőközeg. Két műszer így nem működhet tovább, de lesznek a dolognak haszonélvezői is.
A Sea Launch tengeri Odyssey indítóplatformjáról egy Zenyit hordozórakéta állította pályára a SICRAL-1B mesterséges holdat.
Az űreszközt Izraeltől vásárolták, és elsősorban a gyanús pakisztáni tevékenység megfigyelésére szánják.
A tengeri jégtakarónak a több éves korú része hosszú idő óta a most elmúlt télen zsugorodott a legkisebbre.
A rendszerhez a jövő év végéig akár tíz új mesterséges hold is csatlakozhat.
Ahogy az sejthető volt, mégsem Stephen Colbertről nevezte el a NASA az új űrállomás-egységet. De azért mégsem okoztak csalódást...
Hamarosan kiderül, hogy a NASA Stephen Colbert amerikai televíziós humorista nevét adja-e a Nemzetközi Űrállomás Node-3 „munkanevű”, a közeljövőben felszállítandó új moduljának.
Ez itt az archív portál.
Olvass minket itt: blog.urvilag.hu