Az elmúlt negyed évszázad alatt Szaúd-Arábia északi részén egyre nagyobb területeket hódít el a sivatagtól az öntözéses növénytermesztés. Az akár 1 km mélyből kinyert víz azonban talán 50 évig sem lesz elegendő ennek a fenntartásához.
Az elmúlt negyed évszázad alatt Szaúd-Arábia északi részén egyre nagyobb területeket hódít el a sivatagtól az öntözéses növénytermesztés. Az akár 1 km mélyből kinyert víz azonban talán 50 évig sem lesz elegendő ennek a fenntartásához.
A Sea Launch vállalat csendes-óceáni indítóplatformjáról egy Zenyit-3SL hordozórakéta állította pályára a távközlési műholdat. A start sikeres volt, de az egyik napelemtábla kinyitásán még dolgozni kell...
Befejeződött a Nemzetközi Űrállomásnál járt első magánűrhajó útja. A kísérlet sikeres volt, hamarosan kezdődhet az igazi teherjáratok sorozata.
A James Webb-űrteleszkóphoz Nagy-Britanniában összeszerelt és tesztelt érzékeny infravörös detektor egy menetrend szerinti utasszállító repülőgép csomagterében tette meg az utat az Atlanti-óceán fölött.
13-20 éves fiatalok, figyelem! Még mindig nem késő jelentkezni a Magyar Asztronautikai Társaság 2012-es Űrtáborába, amely július 1-7. között lesz Kecskeméten.
Ütemesen folytatódnak a műholdindítások Kínából: a legújabb távközlési hold szombati startja idén már a nyolcadik volt.
A közel 25 éve indított programban rég elkészült, de eddig repülni még nem tudott a TAUVEX ultraibolya űrteleszkóp. Talán soha nem is fog...
Műholdas mérések alapján a felszín (nem a levegő) hőmérsékleti maximuma az elmúlt években megközelítette a 71 Celsius-fokot.
Egyre magasabban jár a Nap az Opportunity állomáshelyén. Az elnyűhetetlen marsjáró már meg is kezdte a munkát a téli kényszerpihenő után.
Magyar részvétel az Európai Űrügynökség (ESA) újabb nagyszabású programjában a Nemzetközi Űrállomáson.
A titkos katonai küldetést teljesítő amerikai X-37B már 15 hónapja van pályán. Június közepéig leszállhat Kaliforniában.
„Workshop on Mars – Connecting Planetary Scientists in Europe” címmel háromnapos konferenciát tartanak június 5-7. között.
Egyelőre három orosz startot, összesen hét műhold pályára állítását kell elhalasztani amiatt, mert Kazahsztán nem járul hozzá, hogy a kiégett rakétafokozatok az eddigiekhez képest új zónákban essenek le.
Alig néhány nappal az előző után, május 29-én újabb, feltehetően radaros távérzékelő műhold állt pályára Kínából.
Sikerült igen pontosan meghatározni a 2016-ban induló amerikai OSIRIS-REx szonda célpontjának, az 1999 RQ36 jelű földközeli kisbolygónak a pályáját.
A Nemzetközi Űrállomás utasai készítették ezeket a látványos fotókat az amerikai teherűrhajó érkezéséről. Azóta megkezdődött a rakodás is.
Az első magán-teherűrhajó sikeresen eljutott a Nemzetközi Űrállomáshoz.
A mai „alárepülés” során még csak két és fél kilométernyi közelségbe jutott, a dokkolási kísérlet holnapra várható.
Idén is meghirdették az X Prize Alapítvány és a LEGO által harmadik éve szervezett versenyt, 9-17 éves diákok csapatainak.
A floridai Cape Canaveralből felemelkedett Dragon teherűrhajó célja, hogy bemutassa: el tud jutni a Nemzetközi Űrállomáshoz, sikerül a robotkaros befogás és csatlakozás, majd vissza is tud térni a Földre.
Ez itt az archív portál.
Olvass minket itt: blog.urvilag.hu