Immár négy évtizede, hogy az Apollo-8 űrhajósainak személyében az első emberek eljutottak a Holdig.
Immár négy évtizede, hogy az Apollo-8 űrhajósainak személyében az első emberek eljutottak a Holdig.
Az 50 éve tartó űrkorszak egyik meghatározó vállalkozása a napokban töltötte be a tizedik évét. A világ űrhatalmai számára a Nemzetközi Űrállomás napjainkra gyakorlatilag az egyetlen emberekkel végzett komoly program maradt, ha a szórványos kínai repüléseket és a még szórványosabb HST javításokat nem számítjuk.
A jelenleg a Nemzetközi Űrállomáson, de korábban is számos űrhajón és űrállomáson használt magyar Pille dózismérő műszert fejlesztő csoport vezetője ma vette át a kitüntetést a Parlamentben.
Az emberiség a Szputnyikkal lépett be az űrkorszakba. A következő nagy lépésnek az ember űrbe jutása ígérkezett, amelyhez az első emberes programokon át vezetett az út. Ezek első hírnöke az amerikai Mercury program volt.
Most a Jaokan-5 távérzékelő mesterséges holdat indították az ázsiai országból.
A napokban került az újságárusokhoz a Természet Világa legfrissebb különszáma, amely 48 színes oldalon az űrkutatás változatos alkalmazási területeit mutatja be.
A karácsonyi ünnepek előtt került a játékboltokba egy új magyar csillagászati és űrkutatási társasjáték.
Giuseppe Cocconi olasz származású amerikai fizikus annak a cikknek a társszerzője volt, amelynek megjelenése ma az idegen civilizációk utáni modern kutatás kezdőpontjának számít. 94 éves korában halt meg.
Az Antarktiszi-félsziget melletti Wilkins-jégself ebben az évben közel került a feltöredezéshez. A repedések alakulását az ESA Envisat műholdjának naponta készített radarfelvételein bárki követheti.
Egy új kanadai műhold-üzemeltető cég első űreszközét állította pályára az orosz hordozórakéta Bajkonurból.
Az amerikai és európai űrügynökségek arra készülnek, hogy 2020 körül közösen küldenek űrszondákat a Jupiter holdjainak kutatására.
Az ESA még mindig nem tudta elindítani a bolygónk gravitációs terét kutató GOCE műholdját. Egy műszer viszont, ami végül nem is került fel az űreszközre, már munkába állt a Földön.
A NASA egy 2009-es képes naptárral is ünnepli a Nemzetközi Űrállomást, amely nemrég múlt 10 éves.
Ezek az objektumok segíthetnek a csillagászoknak megérteni a barna törpék felépítését és fejlődését.
A 2008. év utolsó hónapja különösen mozgalmas volt a KFKI AEKI Sugárvédelmi Kutatócsoportjának (SKCS). Két, nemzetközi együttműködésben zajló program eseményei tették izgalmassá ezeket a napokat.
A Magyar Asztronautikai Társaság (MANT) az új év első hétfőjén várja azokat az érdeklődő diákokat és felkészítőiket, akik többet szeretnének megtudni a 2009-es űrkutatási esszépályázatról.
A Spitzer-űrteleszkóp legújabb felvételén turbulens csillagképződési terület látható, ahol „gázfolyók” és csillagszél áramlik a poros Hattyú-ködben.
A téli napforduló közeledtével a sarkkörön túl már nincs nappal, de kissé délebbre is igen rövid a világos napszak, a napsugarak pedig szinte vízszintesen érkeznek.
A NASA Mars Reconnaissance Orbiter űrszondája sikeresen teljesítette a neki eredetileg szabott működési időt. Mivel az űreszköz továbbra is kitűnően működik, egyelőre újabb két évet kapott.
Van-e a Jupiter Europa nevű holdján felszín alatti óceán? Ha igen, lehet-e ott valamilyen élet?
Ez itt az archív portál.
Olvass minket itt: blog.urvilag.hu