Az Atlas-5 rakéta magyar idő szerint csütörtök éjjel állította pályára a Lunar Reconnaissance Orbitert.
Az Atlas-5 rakéta magyar idő szerint csütörtök éjjel állította pályára a Lunar Reconnaissance Orbitert.
Sikerült megfigyelni egy holdi becsapódást, még ha egy mesterséges úton előidézett eseményt is. A Kaguya szonda becsapódásának földi távcsöves képei.
A póluskörnyéki kráterek sötét mélyén jelentős vízjégkészletek lehetnek – vagy nem! A kérdésről évek óta szenvedélyes vita folyik.
A Csendes-óceán északnyugati részén, a japán Hokkaido mellett szép mintákat örökítettek meg űrfelvételen.
Az ESA Envisat műholdjának 7 éven át gyűjtött radaros adataiból gyönyörűen kirajzolódnak a tengeri hajózás útvonalai a kontinens körül.
A Kaguya (SELENE) űrszonda küldetése végén utoljára még egy rövid látványos eseményt produkált.
Életfenntartó technológiák kikísérletezésére szolgáló tesztközpontot avatott az Európai Űrügynökség Barcelonában.
Június 20-án kezdi vetíteni a Discovery Channel azt a hatrészes filmsorozatát, amely az amerikai űrkutatás történetébe enged bepillantást.
Az űrhajósok tudták, hogy baj van, az irányítás pedig nem tudta, mennyire benézte a felvételeket. Tudtukon kívül vabankot játszottak... és végül nyertek.
Június 3-án sikeresen végrehajtották az első Neurospat kísérletet az ISS-en.
Az amerikai műholdas navigációs rendszer márciusban indított Block 2R-20 jelű holdjának jelei nem a várakozásoknak megfelelőek. A hiba miatt legalább fél évig még nem állhat üzembe az új űreszköz. De a GPS rendszer azért köszöni, jól van...
Újabb hidrogénszivárgás miatt nem ma sem startolhat az Endeavour űrrepülőgép.
A SETI Institute azt kérdezte a téma iránt érdeklődőktől, hogy mi lenne az első üzenet, amit egy idegen civilizációnak elküldenének. A válaszok bizonyos szempontból kiábrándítóak. Más szempontból pedig elgondolkoztatóak.
Hidrogénszivárgás miatt valószínűleg néhány nappal (de lehet, hogy egy hónappal) el kell halasztani az Endeavour űrrepülőgép mára tervezett startját.
Az interneten nézhető Polaris TV magyarul kommentálja az űrrepülőgép szombati indítását, a képeket a NASA TV élő adása szolgáltatja.
Az ESA tagországai egyhangúan az Envisat földmegfigyelő mesterséges hold programjának kiterjesztése mellett szavaztak.
A Szojuz TMA-16 fedélzetén Guy Laliberté indulhat az űrbe, szeptember legvégén.
Idén április végén a Nemzetközi Űrállomásról készített fotókon különös, 4,4 km-es átmérőjű alakzat tűnt fel a tó jegén.
Érdekes, mi több döbbenetes visszaemlékezés látott napvilágot nemrégiben az egyik űrrepülőgép-parancsnoktól, akinek az űrhajójával (majdnem) ugyanaz történt meg, mint a Columbiával, csak 15 évvel korábban.
Közép-Amerikát erős földrengés rázta meg május végén. A hondurasi El Progreso városában levő híd egy szakasza is összeomlott, amint az egy friss műholdfelvételen is látható.
Ez itt az archív portál.
Olvass minket itt: blog.urvilag.hu