Floridában elkészült az első, Ares-I rakéták számára készített mozgatható indítóállvány szerkezete.
Floridában elkészült az első, Ares-I rakéták számára készített mozgatható indítóállvány szerkezete.
A NASA feladta a próbálkozásokat, végleg a mostani helyén marad a Spirit.
A Magyar Asztronautikai Társaság által a 11-18 éves diákok számára meghirdetett „Ugródeszka: a Hold” című pályázat internetes beadási határideje február 10.
Európai országok tudósai végezhetnek kísérleteket a déli-sarkvidéki Concordia kutatóállomáson.
A kisebb tömegű műholdak pályára állítására használható új európai hordozórakéta első indítása 2011-re tolódhat.
A Discovery űrrepülőgép harmadik űrutazására indult negyed évszázaddal ezelőtt. Az első két küldetéséhez hasonlatosan ez a misszió sem tartozik a legunalmasabb Shuttle-küldetések közé.
Az Envisat január 19-én készült felvételén az egész folyóvölgyet köd borítja. Északra az Alpok havas karéja látható.
Miközben a Kennedy Űrközpont technikusai azon fáradoznak, hogy az STS-130 elindulhasson február hetedikén, egy másik NASA-csoport azt vizsgálja, hogy beleférne-e még egy repülés a programba.
Január első hetében tartották az American Astronomical Society éves konferenciáját, ezúttal Washington DC-ben.
Az Európai Űrügynökség a világgazdasági válságra való tekintettel két évig a 2009-es szinten fagyasztja be költségvetését.
Az orosz nehézrakéta egy hazai katonai távközlési mesterséges holdat állított Föld körüli pályára.
A Nemzetközi Űrállomás egyik komponense a közeljövőben kétszer is áthelyezésben részesül.
Almár Iván a Royal Society konferenciáján tartott sajtótájékoztató keretében ma délután mutatta be a London-skálát.
Almár Iván 2010. január 26-án, kedden 12:30-kor tart sajtótájékoztatót „A Földön kívüli élet felfedezése és annak tudományos és társadalmi következményei” című konferencián, amelyet a Royal Society rendez.
Marskutatók megpróbálták megismételni a Spirit és Opportunity szondapárossal véghezvitt bravúrt a Phoenix-szel is, a marsi tél elteltével életre kelteni. Ám ezúttal úgy tűnik marad az eredetileg tervezett élettartam. A legutóbbi leszállóegység néma maradt.
A dolgok jelenlegi állása szerint az Endeavour az eredeti terveknek megfelelően február hetedikén indulhat el a Nemzetközi Űrállomáshoz.
Az ESA és a NASA a világ minden tájáról hív kutatókat, hogy a közösen létrehozandó Mars-küldetésükhöz, az ExoMars szonda keringőegységéhez javasoljanak fedélzeti műszereket.
Űreszközök által is használt távérzékelési módszerrel mérhető a szélsebesség profilja.
December végén az Egyesült Államok déli részén hó borította be a tájat.
Az ESA január 14-én ünnepelte a Szaturnusz legnagyobb holdján, a Titan felszínén landolt Huygens-űrszonda leszállásának ötödik évfordulóját. Ez itt az archív portál.
Olvass minket itt: blog.urvilag.hu