Az Európai Unió 7. kutatás-fejlesztési keretprogramja (FP7) űrkutatási fejezetének félidei értékelését tartják május 12-én és 13-án Budapesten, a magyar EU-elnökséghez is kapcsolódva.
Az Európai Unió 7. kutatás-fejlesztési keretprogramja (FP7) űrkutatási fejezetének félidei értékelését tartják május 12-én és 13-án Budapesten, a magyar EU-elnökséghez is kapcsolódva.
A Thuraya műholdas mobil távközlési szolgáltató működését az elmúlt héten szándékosan akadályozták az észak-afrikai országban és környezetében.
A 2004 óta repülő DEMETER a földi ionoszféra zavarait kutatta. Decemberben állították le, januárban pedig elkezdték „biztonságba helyezni”.
A Discovery szombati dokkolásával most először fordult elő, hogy négy különböző űrügynökség járműve egyszerre legyen csatlakoztatva a Nemzetközi Űrállomáshoz (ISS).
Nyolc nappal az Ariane-5 hordozórakétával történt indítása után az európai automata teherűrhajó megérkezett a Nemzetközi Űrállomáshoz (ISS).
A Discovery űrrepülőgép sikeresen elindult a legutolsó űrutazására.
Végleges a Google Lunar X Prize listája: 17 ország 29 nevező csapata között van a magyar Puli!
...avagy hatodszorra csak-csak sikerül! A Galileo Webcast csütörtök este 20 órától élőben közvetíti az Interneten a NASA TV adását, hazai szakkommentálással. Késés még mindig előfordulhat.
Ahogyan már arról korábban beszámolhattunk az Űrvilág olvasóinak, a CoCoRAD diákcsapat Magyarországról elsőként vehet részt az Európai Űrügynökség (ESA) BEXUS sztratoszférikus ballonkísérletében.
A NASA február 17-én megszakította infravörös égtérképező műholdjának programját, miután a további hosszabbításra már nem jutott pénz.
A francia kormány meghosszabbította több éves megállapodását az ország űrügynökségével, növelve a költségvetési támogatást és a közös európai űrprogramokhoz való francia hozzájárulás összegét.
A Tirrén-tengerből szigetként kiemelkedő híres, kúp alakú vulkáni hegy kisebb kitörései szinte folyamatosak.
Mielőtt 50 éve Jurij Gagarin megkerülte volna a Földet, az űrhajójával azonos eszközzel ember nélküli főpróbát tartottak. Az ezt végrehajtó a Vosztok kapszulára licitálhatnak április 12-én a Sotheby's aukciós ház vevői.
Szombaton Pleszeckből, Szojuz hordozórakétával állították pályára az orosz navigációs műholdrendszer új, K jelű sorozatának első képviselőjét.
Az univerzumot – nem kis részben űreszközök segítségével – már az elektromágneses hullámok mindegyik tartományában meg tudták figyelni a csillagászok, egy kis kivétellel. Ennek a hiánynak a pótlására készült nemrég egy olcsó műholdrendszert bevetni kívánó európai terv.
Egy kis észak-amerikai szigetcsoportra látogatunk egy űrfelvétel segítségével. Hogy mi az a tomboló, arra mi válaszolunk. Hogy hol van, arra pedig rejtvényfejtőink.
Májusban hat, később még tizenkét taggal bővülhet a globális műholdas mobil távközlési szolgáltató flottája.
Az Alpok íve a Földközi-tenger olasz-francia partvidékétől egészen Bécsig tart. A hegység egyetlen szép téli űrfelvételen látható.
...avagy hogyan ötvözik a sportot, a Barcelona World Race vitorlásversenyt a világűrből végzett tudományos kutatással.
A Mars500 program képzelt Mars-missziója túljutott a 260. napon, teljesítve ezzel az 520 napos program első felét. Időközben már megtörtént az első „Marsra szállás” és a felszíni tevékenységek szimulációja is.Ez itt az archív portál.
Olvass minket itt: blog.urvilag.hu