Új infravörös műszerek pásztázzák az eget, ezúttal azonban egészen speciális körülmények között, egy átalakított Boeing-747-es fedélzetére szerelt nagy távcsőről. A NASA sztratoszférában működő obszervatóriuma, a SOFIA egy fiatal, nagytömegű csillagokban gazdag csillaghalmazt örökített meg első útjainak egyikén. 
Az űrfelvételeken természetesen nincs jól látható X-szel jelölve, hol bujkálnak a kalózok, de vannak közvetett módszerek, amelyekkel a nyomukra lehet találni.
A sorozatos kudarcokat furcsa ötletek, abszurd magyarázatok sorozata kíséri. Miért hibásodott meg és hol esett le a szerencsétlenül járt orosz Phobos-szonda? Talán sosem derül ki...
A kozmikus mikrohullámú háttérsugárzást tanulmányozó európai szonda nagyfrekvenciás méréseihez használt hűtőanyag elfogyott. Alacsonyabb frekvenciákon még 6-9 hónapja lehet hátra a Plancknak.
A nagyfelbontású űrfelvételek készítésével és forgalmazásával foglalkozó egyik nagy amerikai cég honlapjának olvasóival szavaztatta meg 2011 legszebb űrfelvételét.
A start után Föld körüli pályán ragadt űrszonda a legutóbbi előrejelzések szerint feltételezhetően január 15-én este éri el a sűrűbb légrétegeket, és valahol Chile partjainál ér földet (pontosabban: vizet) a Csendes-óceánban – talán...
Az orosz űrügynökség vezetője azzal a hajmeresztő feltételezéssel állt elő, hogy a közelmúlt orosz űrkudarcai mögött talán külföldi erők „aknamunkája” állhat.
Világszerte az első idei űrindítás alkalmával mindjárt két műhold, és egy magyar gyártású berendezés is Föld körüli pályára került.
A NASA hosszú életű Opportunity marsjárművét egy napsütötte lejtőre állítják, hogy könnyebben átvészelje a közelgő hideg évszakot. Közben azért a tudományos program nem szünetel.
Sajnálatos módon március vége előtt nem lehetünk tanúi a Falcon-9 harmadik felszállásának. A Dragon űrhajó teherszállító változatának utolsó tesztrepülése legkorábban március végéig várat magára.
A WGS-4 a floridai Cape Canaveral 37B jelű startállásából emelkedett a magasba, egy Delta-4 rakéta tetején.
Új nevet kaptak a NASA holdszonda-ikrei, a Hold körül Szilveszter és Újév napján pályára állt GRAIL-A és GRAIL-B.
A Nemzetközi Űrállomáson 2007-ben és 2011-ben is repült az a kísérlet, aminek nyomán biztonságosabbá tehető a fedélzeten a tűzjelző rendszer. Az eredményeket a földi füstérzékelők továbbfejlesztéséhez is alkalmazzák.
Visszatértek végre a bolygónk környezetét elhagyni nem tudó orosz űrszonda darabjai – már amelyek átvészelték a sűrű légkörben való fékeződést. Vége a sajtó által is fűtött várakozásoknak.
A NASA lekapcsolta a 16 éve működő RXTE műholdját, amivel a neutroncsillagok, fehér törpék és fekete lyukak közeléből érkező röntgensugárzás változásait tanulmányozták.
...egy furcsa, a Nemzetközi Űrállomásról készített fényképfelvételen.
Még nem késő indulni a Magyar Asztronautikai Társaság idei diákpályázatán. A kisbolygó-látogatások témája izgalmas, az internetes beadási határidő február 15.
Az Univerzum fiatal korából származó ritka galaxisra leltek a csillagászok. A NASA Spitzer- és Hubble-űrtávcsöveinek segítségével kiderült, hogy ez a különös galaxis rettentő falánksággal alakítja csillagokká por- és gázanyagát.
Nyilván kémkedik is az ember nélküli amerikai mini-űrrepülő. De biztosan nem úgy, ahogy a Spaceflight magazinban elképzelték...



