Az Európai Bizottság közel 250 millió eurós megbízását a műholdas navigációs rendszer újabb nyolc tagjának legyártására a német OHB System és a brit Surrey Satellite Technology vállalat konzorciuma kapta.
Az Európai Bizottság közel 250 millió eurós megbízását a műholdas navigációs rendszer újabb nyolc tagjának legyártására a német OHB System és a brit Surrey Satellite Technology vállalat konzorciuma kapta.
A Nemzetközi Űrállomásra (ISS) tervezett következő három repülés egy gyártási probléma miatt a tervezettnél későbbre várható.
Miközben az ország nukleáris programjával kapcsolatban egyre nő a nemzetközi feszültség, Irán tegnap ismét bebizonyította, hogy képes saját erőből űreszközöket készíteni és pályára állítani.
Az Európai Űrügynökség új hordozórakétájának bemutatkozó repülését négy nappal elhalasztották. Ekkor indul az első magyar gyártású műhold, a Masat-1 is.
Az első magyar készítésű műholdat szállító Vega rakéta már készen várakozik az indítóállásban, a francia guyanai Kourou űrközpontban.
Szibéria északi részén a nyílt tundrától egyre inkább elhódítják a területet a cserjék. Ezt egy modern és egy 1966-ból (!) származó nagyfelbontású űrfelvétel összevetésével is jól lehet szemléltetni.
Egy ígéretes elgondolás szerint 2018-ban egy Dragon űrhajó indulhat el a vörös bolygó felszíne felé. Igaz, még csak űrszondaként, emberek nem lesznek a fedélzeten.
Bemutatjuk a hamarosan induló új európai Vega rakéta legfőbb hasznos terhét – a magyar Masat-1 műhold egyik „útitársát” –, a pontos lézeres távmérésre alkalmas céltárgynak készült olasz LARES-t.
Befejeződtek az új európai hordozóeszköz utolsó tesztjei. A kitűzött indítási dátum február 9. Az orrkúp alatt lesz az első magyar készítésű műhold, a Masat-1 is.
A NASA három szolgálatból kivont űrrepülőgépének múzeumi tárggyá való átalakítása szépen halad előre a Kennedy Űrközpontban. Az utolsó Space Shuttle küldetést lerepülő Atlantis űrsikló megmutatta magát a fényképeszeknek, amikor átszállították a járműszerelő csarnokba.
A CoCoRAD kísérlet tavalyi sikere után itt a TECHDOSE. A magyar egyetemi csapat idén is lehetőséget kapott az ESA ballonprogramjában való részvételre.
A hordozórakéta – szinte – teljes visszanyerésével lehetne a lehető legalacsonyabbra lenyomni a világűrbe jutás költségeit. Az űrrepülés alapos megreformálására felesküdött amerikai űripari magánvállalat ki is tűzte maga elé célként eme elképzelés megvalósítását.
Vége felé közeledik a magyar pszichológusok kutatómunkája a Nemzetközi Űrállomáson (ISS). Január 3-án végezte el André Kuipers holland asztronauta a NeuroSpat kísérlet egyik utolsó mérését.
Az Atlanti-óceán déli részén furcsa alakot ölt a virágzó nyári fitoplankton az Envisat műhold felvételén.
Nem, most végre nem egy leeső űreszközről lesz szó! Inkább arról, hogyan segítenek a műholdas alkalmazások a mindennapi életben. Erre gyűjtött össze érdekes, a gyakorlatban is megvalósult európai példákat tavaly egy kötetben az Eurisy szervezet.
Tavaly decemberben, a Szaturnusz Dione holdjának közelében elrepülve készítette a Cassini-űrszonda ezt az érdekes felvételt.
Egy az elmúlt napokban már sok helyen közzétett nagyfelbontású műholdkép mellett egy érdekes műholdradaros megfigyelés eredményét is bemutatjuk a január 13-án zátonyra futott óceánjáróról.
Kedden eredményt hirdettek a magyarországi Galileo gyermekrajzversenyen. A győztes 11 éves lány nevét viseli majd az európai navigációs műholdrendszer egyik tagja.
A Progressz M-13M teherűrhajó levált az űrállomásról. Mielőtt megsemmisülne a sűrű légkörben, még pályára állít egy orosz kutatóműholdat, amelyen magyar készítésű berendezés is repül.
Kína északi részén, Belső-Mongólia tartományban található Ordos városa, amelynek most épülő, érdekes, a világűrből is látványos építészeti megoldásokat alkalmazó új városrészéről készült ez a nagyfelbontású műholdkép.
Ez itt az archív portál.
Olvass minket itt: blog.urvilag.hu