Amikor 2011 márciusában a hatalmas japán földrengést követő szökőár elérte a szigeteket, a becslések szerint 5 millió tonna törmelék került az óceánba. Ezek egy jelentős része az áramlások hátán már félúton lehet Észak-Amerika felé.
Amikor 2011 márciusában a hatalmas japán földrengést követő szökőár elérte a szigeteket, a becslések szerint 5 millió tonna törmelék került az óceánba. Ezek egy jelentős része az áramlások hátán már félúton lehet Észak-Amerika felé.
Idén elsőként magyar hallgatói csoport is fejleszt tudományos kísérletet a Német Légügyi és Űrkutatási Központ (DLR), valamint a Svéd Nemzeti Űrkutatási Bizottság (SNSB) által szervezett REXUS (Rocket EXperiment for University Students) rakétaprogram keretében.
„Eredmények és tapasztalatok a Masat-1 projektben„ címmel információs napot tartanak április 12-én Budapesten, a BME Q épületében. Aznap jelenik meg az elő magyar műholdat köszöntő emlékérme és postabélyeg is.
Naprendszerünk szinte valamennyi bolygója rendelkezik holdakkal. Így jogos az a feltevés, hogy a nagyszámú ismert exobolygó egy része is rendelkezhet holdakkal.
Az Apstar-7 egy hongkongi cég üzemeltetésével tévéadásokat, internetkapcsolatot biztosít majd a közel-keleti, ázsiai és csendes-óceáni térségben.
Az orosz Proton hordozórakéta K jelű változata 45 év szolgálat alatt 311 indítást végzett – utoljára pénteken egy katonai műholdét, Bajkonurból.
A harmadik európai teherűrhajó (ATV-3) magyar idő szerint ma éjjel rendben dokkolt a Nemzetközi Űrállomás (ISS) orosz Zvezda moduljához.
A Naprendszer legbelső, helyenként igen forró felszíni hőmérsékletű bolygóján is lehet vízjég, az állandóan árnyékos sarkvidéki kráterekben. A MESSENGER szonda közel áll a régóta élő feltételezés bizonyításához.
A nemzeközi Metro lapcsalád versenyt hirdetett azoknak, akik egy űrugrásban szeretnének részt venni. A Space Expedition Curaçao (SXC) nevű céggel repülhetne akár szerkesztőségünk egyik tagja. Szavazhatnak rá!
Megjelent a tavaly év elején végleg leállított amerikai égtérképező űrteleszkóp teljes, végső katalógusa.
Az ATV programból még hátralevő két küldetéshez mostanra már elkészültek az alkatrészek, a folytatás viszont egyelőre bizonytalan.
Elkészült a Nemzetközi Űrállomás történetének egymilliomodik fényképe.
A műholdas felderítésért felelős amerikai kormányzati szervezet idei flottafrissítési programját egy Delta-4 rakéta segítségével kezdte a Vandenberg Légitámaszpontról.
Az Apollo-11 űrhajót annak idején útjára indító Saturn-5 hordozórakéta első fokozatának F-1 hajtóművei közül legalább egy „feltámadhat hullámsírjából” a közeljövőben.
Miközben újabb és újabb tervek látnak napvilágot arra vonatkozóan, hogy hogyan válhatnának az űrutazások/űrugrások az egyszerű állampolgárok életének részévé is, az első űrturisták Nemzetközi Űrállomásra tett utazásai lassan a történelem lapjaira kerülnek.
Eredetileg az újra felhasználható európai Hermes űrrepülő céljára fejlesztették ki, legújabban autók töréstesztjeinél alkalmazzák a nyomásérzékelő fóliát.
A Magyar Asztronautikai Társaság és a Magyar Űrkutatási Iroda idén, immár tizedik alkalommal, ismét megrendezi az Ifjúsági Fórumot.
Arab távközlésiműhold-üzemeltetők panaszkodnak, hogy működésüket egyre jobban akadályozzák a térségben a szándékos zavarások.
Vasárnap sikeresen pályára állították Bajkonurból a legújabb, geostacionárius pályára készülő távközlési mesterséges holdat.
2012. március 19-én hosszú, súlyos betegség után, 86 éves korában elhunyt a nemzetközi hírű magyar világűrjogász, dr. Gál Gyula.Ez itt az archív portál.
Olvass minket itt: blog.urvilag.hu