Kína a Holdon, India a Mars felé, az első űrindítás dél-koreai földről – a jelek szerint 2013 az űr éve volt Ázsiában.
Kína a Holdon, India a Mars felé, az első űrindítás dél-koreai földről – a jelek szerint 2013 az űr éve volt Ázsiában.
Két űrséta kellett a Nemzetközi Űrállomás december 11-én meghibásodott egyik hűtőkörének helyreállításához.
December végén szokás felidézni, mik voltak a rövidesen elmúló év legfontosabb eseményei. Kezdjük az amerikaiakkal.
A mai napon lett negyvenöt éves az űrhajózás történetének egyik leghíresebb fényképe. Most egy kisfilm segítségével megismerhetővé válik a fénykép megszületésének majdnem összes részlete.
Jön a téli szünet, még épp ideje nekifogni a pályamunkák elkészítésének! A MANT felhívására idén az űrturizmus témájához kapcsolódó írásokat, rajzokat, terveket, videókat vagy feladatmegoldásokat várnak, általános és középiskolás diákoktól.
A dél-amerikai ország első távközlési holdja a spanyol gyarmatosítók elleni függetlenségi harc egyik 18. századi hőséről kapta a nevét.
Pályára állt az Európai Űrügynökség (ESA) legújabb űrcsillagászati szondája, amelynek fő feladata a Tejútrendszer csillagainak minden eddiginél kiterjedtebb és pontosabb felmérése lesz.
Mégsem indítják el a héten a Nemzetközi Űrállomáshoz a következő amerikai magán-teherűrhajót. Inkább az űrállomás hűtőrendszerének javítására koncentrálnak.
Mintegy 290 millió évvel ezelőtt egy kettős kisbolygó csapódott a Földbe. Az eset az Egyenlítő környékén történt, de a lemeztektonikának köszönhetően a kráterek ma Kanadában vannak.
Elhagyta a leszálló egységet és önálló életre kelt a kínai Csang'e-3 űrszonda holdjárója.
A kaliforniai Skybox Imaging idén pályára állt első műholdja, a SkySat-1 akár másfél perces filmeket is képes készíteni, másodpercenként 30 képkockával.
Két start során négy műholdat állítottak pályára Oroszországból december utolsó napjaiban.
December 29-én az európai Mars Express az eddigi legszorosabb közelségbe jut a Mars nagyobbik holdjához. Mivel képeket most nem várhatunk, kárpótlásul egy videó, amely az eddigi felvételek alapján készült.
Ezzel az érdekes, radaros módszerrel készült űrképpel kívánunk olvasóinknak békés, boldog karácsonyi ünnepeket.
Öt magyar nyertese is volt a harmadik ASTRA Tehetség gyermekrajzversenynek.
Öt esztendő híján fél évszázada, hogy az első emberek elindultak bolygónk közvetlen környezetén túlra, az Apollo-8 fedélzetén.
A dolgok jelenlegi állása szerint lassan rendeződhet a floridai Kennedy Űrközpont történelmi indítóállásának jövője. Azt már biztosra vehetjük, hogy a magánszektoré lesz a főszerep.
A Swift űrtávcső új katalógusában, nyolc év megfigyelései alapján az eddig ismerteknél sokkal több pontszerű égi röntgenforrás adatait gyűjtötték össze.
Most, hogy a Jütu holdjáró már elkezdte körbejárni és fotózni a Csang'e-3 holdi leszálló egységet, ismerkedjünk meg a tudományos műszerekkel és a tervezett kutatóprogrammal.
Ma, magyar idő szerint kora délután leereszkedett a Hold felszínére a Csang'e-3 kínai űrszonda.
Ez itt az archív portál.
Olvass minket itt: blog.urvilag.hu