Még pályára sem állt a Hubble utódának szánt James Webb-űrtávcső, már készül az utód utódja, a nagy látómezejű, infravörös WFIRST.
Még pályára sem állt a Hubble utódának szánt James Webb-űrtávcső, már készül az utód utódja, a nagy látómezejű, infravörös WFIRST.
A tavaly júniusi startbaleset óta először indított a SpaceX teherűrhajót a Nemzetközi Űrállomáshoz (ISS). Az első rakétafokozat is épségben visszatért az úszó platformra.
Az ESA legnagyobb létesítményének otthont adó ország egy bő tucatnyi műholdat, számtalan űripari céget, egy komoly, készülő űrműszert és a fejlődő országokat segítő programot mondhat magáénak.
Az első képek után a tenger hullámzására vonatkozó adatokat is közreadtak a Sentinel–3A mérései alapján.
Az amerikai Blue Origin újra felhasználható, űrugrásra alkalmas járművét szombaton harmadik alkalommal próbálták ki – sikerrel.
Jó hír, hogy az igazán veszélyes földközeli kisbolygók pályáját már ismerjük. Igaz, a kisebbek még milliószámra rejtőzhetnek az űr mélyén, de ezek kevésbé veszélyesek.
Orosz teherűrhajó indult Bajkonurból a Nemzetközi Űrállomáshoz.
Az alapötletet a gekkók talpának működése adta, az eljárást most a Nemzetközi Űrállomáson is kipróbálják.
A hónap közepén jelentős mennyiségű friss hó esett, a síelők (és a turizmusból élők) nagy örömére.
Éppen 25 éve írta alá Magyarország az első együttműködési megállapodást az ESA-val. Egy (majdnem) szemtanú visszaemlékezése.
Két évtized szolgálat után most végleg kikapcsoltak két amerikai navigációs műholdat. Mi történik velük?
Kínai és európai együttműködésben megvalósított különleges kísérlet is startolt a kínai Sicsien-10 műholddal.
Az újabb vizsgálatok alátámasztják, hogy a Földet fenyegető komoly becsapódások ritkák, a kisebbeknél viszont van remény az ellenintézkedésekre.
Indítása után két héttel a Sentinel–3A már ízelítőt adott abból, mire lesz képes, milyen felvételekkel gazdagítja majd az EU Copernicus programját.
Április 7-én kezdi vetíteni a Discovery Science csatorna a Vészhelyzet a világűrben című nyolcrészes sorozatot.
Áprilisban egy Szojuz rakéta indításával bemutatkozhat a vadonatúj, távol-keleti orosz űrrepülőtér.
Áprilisban, a következő Dragon teherűrhajóval kerül fel az űrállomásra a Bigelow Aerospace kísérleti felfújható modulja.
Az orosz RadioAstron (Ragyioasztron, Szpektr–R) rádiócsillagászati műhold 4,5 éve működik. A siker megalapozza a további terveket.
A februárban felbocsátott japán röntgencsillagászati műholdért küzdenek az irányítók.Ez itt az archív portál.
Olvass minket itt: blog.urvilag.hu