A Gemini program lendülete töretlenül tartott, a NASA egymás után söpörte be az újabb és újabb űrsikereket. De ami még fontosabb, a tervezett holdműveletek mind kivitelezhetőnek bizonyultak a gyakorlatban. A sikerek után már csak a tapasztalatszerzés volt hátra.

Ham csimpánz repülése után sokan azt hitték, hogy az első embert szállító űrhajó amerikai lesz. Nem így lett. De magára az amerikai űrhajóra nem kellett sokat várni. Az űrverseny a csúcspontjára jutott.

A Gemini program az amerikaiak diadalmenete volt az űrben. Immár mindenben sikerült megelőzniük a szovjeteket. Azonban a Hold eléréséhez még újabb és újabb technikákra volt szükség. Ilyen volt a dokkolás, két űrhajó összekapcsolása is.

1965. december 15-én virradt fel a nap, amikor az űrrandevú is tudományos valóssággá vált.

Csak a véletlenen múlott, hogy a Gemini soron következő repülésére tervezett új művelet látványosabbra sikerült, mint azt eredetileg bárki is gondolta volna. A NASA 1965 decemberében újabb hatalmas lépést tett a Hold felé.

A Hold eléréséhez szükséges műveletek begyakorlására szánt Gemini program Ed White űrsétájával igencsak látványos rajtot vett. A következő repülés nem ígérkezett látványosnak, „csak” az időtartam-csúcsot szerette volna elhódítani a szovjetektől.

A dokkolási kudarc után a Gemini-4 személyzetére az a feladat várt, hogy végrehajtsák az első amerikai űrsétát. Ed White feladata volt bizonyítani, hogy képes arra, amit a szovjet Leonov a világon elsőként már megtett.

A szovjetek Voszhod űrhajójára válaszul 1965. március 23-án bocsátották fel Cape Kennedy-ről az első többszemélyes amerikai űrhajót. Bár maga a repülés már-már csalódást keltően egyszerű volt, mégis egy hatalmas sikertörténet nyitánya lett.

A világ egyik leggazdagabb kormányügynöksége. A technikai tudás gyűjtőhelye. A világűr meghódításának élcsapata. Működésének 45 esztendeje alatt ilyen és ehhez hasonló jelzőket sikerült kivívnia a születésnapját most ünneplő Nemzeti Repülési és Űrhajózási Hivatalnak.

Az előkészületek lezajlottak, a verseny Gagarin repülésével elveszett az amerikaiaknak, ám meg kellett mutatni, hogy egyáltalán képesek-e egy űrrepülésre. A jelszó adott volt: Irány a világűr!

1966. március 16-án startolt a Gemini-8, hogy a Föld körüli pályán randevúzzon az „előre küldött” Agena rakétával. A manőver rendben indult, aztán izgalmas fordulatot vett…

1961-re már sok dolgot kipróbáltak a nagyhatalmak az űrben, egy dolog hiányzott, az ember repülése. De a jóslatok borúsak voltak fajunk számára, így a nagy attrakció előtt a tudósok a világ mindkét pólusán beiktattak egy főpróbát: a szovjetek kutyákkal, az amerikaiak egy csimpánzzal tettek próbát.

Az Agena kudarca után új célpont tűnt fel a láthatáron: egy másik Gemini űrhajó. A szükség arra vitte a NASA-t, hogy némi plusz kockázatot felvállalva két, ember vezette űrhajó között jöjjön létre a találkozó.

Gordon Cooper özvegye a legendás Mercury- és Gemini-űrhajós hamvait Föld körüli pályára tervezi juttatni.

A NASA tavaly alapított egy kitüntetést, amely egy darabka holdkőzetet rejt magában, és az amerikai „űrlegendák” a kitüntetettek.

A Gemini-3 sikerére alapozva és Leonov űrsétájától felpaprikázva a Gemini-4-re hatalmas technikai ugrás várt: meg kellett mutatnia, hogy az amerikaiak is tudnak valamit az űrhajózásról. A NASA elhatározta, hogy az ő űrhajósai is űrsétát tesznek.

A NASA-ra nehezedő iszonyatos nyomás (a szovjetek minden áron való megelőzésének igénye) ellenére az űrhivatal vezetése hideg fejjel gondolkodott. A Hold elérése érdekében vettek egy nagy lélegzetet és belevágtak egy látszólag felesleges programba, a Geminibe.