Indiai rakétával elindult az európai Proba-3 küldetés. A kötelékben repülő egyik műhold elől a másik időnként eltakarja majd a Nap korongját.
Indiai rakétával elindult az európai Proba-3 küldetés. A kötelékben repülő egyik műhold elől a másik időnként eltakarja majd a Nap korongját.
Katonai rádiós kémműholdat indítottak Pleszeckből egy Szojuz-2.1b rakétával.
November 20-án Jamakava Hirosi, a japán JAXA és Josef Aschbacher, az európai ESA vezetője aláírásukkal szentesítették a két űrügynökség közötti űrkutatási szerződést.
Havi összeállításunk első részében űrhajósokról és rakétákról olvashattak. A záró részben jöjjön néhány „hasznos terhekkel” kapcsolatos információ.
Szombaton a negyedik Kárpát-medencei űrkutatási verseny döntőjében öt középiskolás csapat mérte össze tudását az első díjért.
Nemzetbiztonsági célú Strarshied és magáncélú Starlink műholdak együtt indultak a SpaceX Falcon-9 rakétájával.
A legalább részben katonai hasznosítású radaros földmegfigyelő műhold a távol-keleti Vosztocsnijból állt pályára.
A világ egyik leglátványosabb folyótorkolatának tartják, érdemes időről időre rápillantani a változó tájra.
Bemutatkozott a kínai Landspace cég metánnal hajtott Csucsüe-2 hordozórakétájának továbbfejlesztett változata.
Öt megrendeléséből a harmadikat teljesítette a Rocket Lab, amikor Electron rakétájával felbocsátotta a francia cég újabb öt alacsony pályás távközlési műholdját. Előtte volt egy szuborbitális teszt is.
Ha minden igaz, Donald Trump jelöltje a NASA vezetői pozíciójába egy milliárdos üzletember lesz, akiről már eddig is sokat olvashattak híreinkben.
A kínai rakéta ebben a változatában először repült, egy radaros földmegfigyelő műholdat állított pályára.
...a kínai Hosszú Menetelés-3B típusból, amelynek során egy kísérleti távközlési műholdat vitt geostacionárius átmeneti pályára.
Sorozatunkban az ESA és az európai országok űrtevékenységének olyan híreivel jelentkezünk, melyek önálló cikkhez rövidek, ám talán mégsem érdektelenek. Az első részben űrhajósokról és rakétákról olvashatnak.
A legújabb kínai hordozórakéta-típus első indításakor két műholdat állított alacsony Föld körüli pályára.
Forgalmas hónapot zárt a SpaceX, ami a saját alacsony pályás internetszolgáltató műholdrendszerének kiépítését illeti.
Jövőre őshonos magyar növényfajok magvai fognak a Föld körül keringeni.
Egyre több műhold ég el a Föld légkörében. Az anyaguk okozta légszennyezés csökkentésére a szakemberek különböző módszereket javasolnak.
A Kuril-szigetek különös és látványos tűzhányója korábban is felbukkant cikkeinkben, ezúttal érdekes és látványos felvételen mutatjuk be.
Nagyfelbontású földmegfigyelő műholdak párosa indult Kínából.Ez itt az archív portál.
Olvass minket itt: blog.urvilag.hu