A Mars felszínébe csapódott európai űrszonda leérkezési helyét az amerikai Mars Reconnaissance Orbiter nagy felbontással fényképezte.
A Mars felszínébe csapódott európai űrszonda leérkezési helyét az amerikai Mars Reconnaissance Orbiter nagy felbontással fényképezte.
Az ENSZ Világűriroda lehetőséget kínál a fejlődő országoknak, hogy 2021-ben a Sierra Nevada Corporation cég Dream Chaser (álomvadász) űrrepülőgépén kísérletet küldjenek a világűrbe.
Az október 21-én rendezett Űrkutatás Napján érdekes előadások, és a szervező MANT megalakulásának 30. évfordulójáról megemlékező ünnepség is volt.
Sorozatunk első cikkében a Rosetta programban vállalt magyar közreműködésről és szonda utolsó óráiról, a küldetés végét jelentő eseményekről írtunk. Ma a program kalandos történetét tekintjük át.
A leérkezés utolsó percében megszakadt a rádióadás, és azóta sem adott életjelet magáról Marsra szálló európai szonda. Az MRO közben felvételeket készített a helyszínről.
Ennyi idő alatt repülte körbe Jurij Gagarin a Földet. Pontosan ugyanennyi ideig tart az életéről készült film, amelyet mától láthatnak néhány moziban.
Megérkezett a Sencsou-11 űrhajó a második, új kínai kísérleti űrállomásmodulhoz, a Tienkung-2-höz.
Véget ért a Rosetta küldetése, már „csak” a termés betakarítása, az adatok feldolgozása van hátra. Háromrészes cikksorozattal foglaljuk össze a két évtizedesre nyúlt program legérdekesebb mozzanatait.
...rakéta, amilyen két éve start közben felrobbant. A Nemzetközi Űrállomás felé tart a Cygnus (OA-5) teherűrhajó.
A kínai űrhajó fedélzetén két férfi, Csing Haj-peng és Csen Tung az új űrállomásmodul, a Tienkung-2 felé tart.
Tíz éve kering a Föld körül a JAXA és a NASA napfizikai műholdja. Napszinkron pályájának köszönhetően szinte folyamatosak a megfigyelései.
Véget ért a Rosetta küldetése. Sorozatunk első cikkében a „vég” eseményeit és a magyar vonatkozásokat, második részében a szonda kalandos útját tekintettük át. Lássuk most az eredményeket!
Az október 21-én megrendezett esemény első részében az űrmérnök szak hazai bevezetésével foglalkozó beszélgetést tartottak.
Az Arktiszt borító jégtakaró minden évben nyár végén, ősz elején éri el a legkisebb kiterjedését, amikor a Nap az Északi-sarkról nézve fél évre eltűnik a látóhatár alatt.
Talán mégsem kell a jövő űrszondáinak átfúrni az Europa jégpáncélját, hogy megvizsgálják az alatta feltételezett óceánt. Csak meg kell várni, amíg kijön a víz magától…
Az ExoMars 2016 leszállóegysége elérte a Mars felszínét a Meridiani-síkságon. Állapota egyelőre nem pontosan ismert, valószínűleg működésképtelen.
Az orosz űrhajó két orosz és egy amerikai űrhajóssal a fedélzetén Bajkonurból indult, pénteken csatlakozik a Nemzetközi Űrállomáshoz (ISS).
A NASA TV élő internetes adását veszi át a Galileo Webcast, magyar szakkommentárral, október 19-én 9 óráról.
A FÖMI Kozmikus Geodéziai Obszervatóriuma 2016-ban ünnepli épülete átadásának 40. évfordulóját. Ebből az alkalomból ünnepi előadóülésre hívják az érdeklődőket.
A Marsra október 19-én leszálló egység levált az eddig vele együtt utazó, a Mars körüli pályára szánt Trace Gas Orbiter űrszondáról.Ez itt az archív portál.
Olvass minket itt: blog.urvilag.hu