Voltak is, lesznek is űrindítások Kínából augusztusban. Most azokról számolunk be röviden, amelyeknek eddig nem szenteltünk külön cikkeket.
Voltak is, lesznek is űrindítások Kínából augusztusban. Most azokról számolunk be röviden, amelyeknek eddig nem szenteltünk külön cikkeket.
A Scolar Kiadónál frissen megjelent kötet egy példányát nyerheti meg egy szerencsés játékosunk a helyes megfejtést beküldők közül. Itt a második feladvány!
Az oroszok jelentős eseményként tálalták, az amerikaiak megpróbálták csendben a szőnyeg alá söpörni.
Itt a helyes válasz a Scolar Kiadó új könyvéért folyó vetélkedés első rejtvénykérdésére, valamint az ajándék szerencsés tulajdonosa.
Ember a világűrben: az egyik legnehezebb hivatás és a döntések súlya az űrkutatás világában.
A United Launch Alliance tavaly bemutatkozott új rakétájának idei első repülése egyben a hordozóeszköz első alkalmazása volt egy nemzetbiztonsági célú amerikai űrindításhoz.
Elment az űrhajós, aki ezzel a szállóigévé vált mondattal jelezte egykor az irányításnak a NASA történetének egyik legnagyobb vészhelyzetét. Jim Lovell 97 éves volt. Folytatjuk élettörténetét.
Az Amazon szélessávú internetszolgáltató rendszerébe a SpaceX szállított 24 újabb űreszközt.
Két amerikai, egy orosz és egy japán űrhajós érkezett haza a Nemzetközi Űrállomásról (ISS).
Az Apollo–11 visszatérésének évfordulója alkalmából a NASA Earth Observatory arról a kikötőről tett közzé képet, ahová az űrhajósok megérkeztek.
A NASA Lunar Trailblazer szondájának a holdi víz előfordulását kellett volna feltérképeznie, de az indítás után elveszett kapcsolatot nem sikerült helyreállítani.
A Csucsüe-2E magánrakéta harmadik startja kudarccal végződött, a Hosszú Menetelés-10, Kína új generációs, emberes űrhajók indítására fejlesztett rakétája viszont túl van az első sikeres statikus hajtóműteszten.
Bay Zoltánra és Jáky Józsefre emlékeztek július 24-án Gyulaváriban.
Elment az űrhajós, aki ezzel a szállóigévé vált mondattal jelezte egykor az irányításnak a NASA történetének egyik legnagyobb vészhelyzetét. Jim Lovell 97 éves volt. Elérkeztünk a befejező részhez.
Elment az űrhajós, aki ezzel a szállóigévé vált mondattal jelezte egykor az irányításnak a NASA történetének egyik legnagyobb vészhelyzetét. Jim Lovell 97 éves volt.
Új korszak kezdődik az európai időjárási és klímamegfigyelő műholdak történetében.
Elment az űrhajós, aki ezzel a szállóigévé vált mondattal jelezte egykor az irányításnak a NASA történetének egyik legnagyobb vészhelyzetét. Jim Lovell 97 éves volt.
A Scolar Kiadónál frissen megjelent kötet egy példányát nyerheti meg egy szerencsés játékosunk a helyes megfejtést beküldők közül. Itt az első feladvány!
Kilencet a déli Hajnan-szigetről, tizenegyet egy tengeren úszó platformról bocsátottak fel a napokban.
Az olcsó, biztosítással nem rendelkező műholdak egyre több űrszemetet keltenek, növelve a károkozás veszélyét.Ez itt az archív portál.
Olvass minket itt: blog.urvilag.hu