Kína a világűrben Cikkek: 81 - 100

Sikeres rakétateszt Kínában

Sikeres rakétateszt KínábanA készülő Hosszú Menetelés-5 hordozórakéta teszi majd lehetővé a közeljövőben nagyobb tömegű űreszközök, így az „igazi” kínai űrállomás moduljainak pályára állítását.

Kínai fizikaóra az űrből, 60 millió diáknak

Kínai fizikaóra az űrből, 60 millió diáknakA Tienkung-1 űrállomásmodulon tartózkodó második kínai űrhajósnő, Vang Japing kísérleteket végzett és diákok kérdéseire válaszolt élő adásban.

Holnap érik el az űrállomást a kínaiak

Holnap érik el az űrállomást a kínaiakA Sencsou-10 kínai űrhajó három utasa a start után bő 40 órával érkezik a Tienkung-1 kísérleti űrállomásmodulhoz.

Készülődik a következő kínai űrhajó

Készülődik a következő kínai űrhajóA Sencsou-10 hordozórakétája már a helyén van, a három űrhajós a hónap közepén indulhat a kínai űrállomásmodul meglátogatására.

Mi várható 2013-ban? (1. rész)

Mi várható 2013-ban? (1. rész)Hagyományos kétrészes évindítónk első felében az emberes űrhajózási programokkal kapcsolatban várható 2013-as eseményeket gyűjtjük össze.

Kínai tervek 2013-ra

Kínai tervek 2013-raJövőre indulhat a következő emberes űrhajó és a Holdra leszálló űrszonda is.

Kínai dokkolás: kézi vezérléssel is sikerült

Kínai dokkolás: kézi vezérléssel is sikerültA Sencsou-9 űrhajó rövid időre eltávolodott a Tienkung-1 űrállomásmodultól, majd az űrhajósok kézi irányítással is végrehajtották a dokkolást.

GYORSHÍR: Dokkolt a Sencsou-9

GYORSHÍR: Dokkolt a Sencsou-9A kínai űrhajó, fedélzetén három utassal sikeresen hozzákapcsolódott a Tienkung-1 űrállomásmodulhoz.

Sencsou-9: indulás ma!

Sencsou-9: indulás ma!Ha minden a várakozások szerint alakul, a kínai kísérleti űrállomáshoz tartó két férfi és egy nő magyar idő szerint ma röviddel dél után startol Csiucsüanból.

Sencsou-9: készülnek a kínaiak

Sencsou-9: készülnek a kínaiakA jelek szerint legkorábban akár június közepén indulhat a következő emberes űrhajó Kínából. Az űrhajót áprilisban, a hordozórakéta részegységeit május elején már a starthelyre szállították.

Visszatértek a Sencsou-10 űrhajósai

Visszatértek a Sencsou-10 űrhajósaiSikeresen véget ért az ötödik kínai emberes űrrepülés.

Már a kínai űrállomáson a három űrhajós

Már a kínai űrállomáson a három űrhajósEzúttal nem élő tévéadásban, de a terveknek megfelelően, sikeresen dokkoltak a kínai űrhajóval a Tienkung-1 űrállomásmodulhoz.

GYORSHÍR: Úton az ötödik kínai emberes űrhajó

GYORSHÍR: Úton az ötödik kínai emberes űrhajóA Sencsou-10, fedélzetén két férfi és egy női űrhajóssal, ma elindult 15 naposra tervezett repülésére a kínai kísérleti űrállomásmodul felé.

Jönnek a „túlméretes” kínai űreszközök

Jönnek a „túlméretes” kínai űreszközökA következő kínai űrállomás moduljai mellett nagyméretű távérzékelő kémműholdak gyártására is igénybe vehetik a Tiencsinben most épülő új üzemcsarnokot.

Földközeli kisbolygó, kínai űrfelvételeken

Földközeli kisbolygó, kínai űrfelvételekenA kínaiak második, már kiszolgált és ráadásprogramját végző holdszondája, a Csang'e-2 (Chang'e-2) igazi meglepetést okozott a Toutatis kisbolygó 3,2 km-es megközelítésével és fényképezésével.

Sencsou-9: teljes siker

Sencsou-9: teljes sikerBelső-Mongóliában három űrhajóssal szerencsésen földet ért a kínai űrhajó visszatérő kabinja.

Kínaiak az űrállomáson

Kínaiak az űrállomásonMármint a kínain... Tegnap sikeresen csatlakozott a Sencsou-9 űrhajó a Tienkung-1 kísérleti űrállomásmodulhoz.

Egy nő, két férfi már repül a kínai űrhajón

Egy nő, két férfi már repül a kínai űrhajónMa, magyar idő szerint 12:37-kor rendben elindult, majd pályára állt a Sencsou-9 űrhajó.

Hamarosan élet költözhet a kínai űrállomásra

Hamarosan élet költözhet a kínai űrállomásraHa nemsokára elindul, a Sencsou-9 három űrhajósa közül ketten átszállnak majd a közel kilenc hónapja pályán levő Tienkung-1 űrállomásmodulba.

A teljes Hold legjobb képe Kínából

A teljes Hold legjobb képe KínábólA kínai Csang'e-2 űrszonda felvételeiből összeállított mozaikkép a legnagyobb felbontású, amit eddig a Hold teljes felszínéről készítettek.
Oldalak: 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10
Összesen 188 cikk.

Gyorskereső

Rovatok

Támogatóink

játékbolt ahol gyerekjáték a vásárlás

Tetszik / Like

Kiemelt partnerünk

Űrkörkép 2019