A Phoenix némi előkészület után nekilátott a feladatnak, amiért ment: talajmintát venni és bizonyítani, vagy megcáfolni a víz jelenlétét. Elsőre viszont egy technikai nehézség megakadályozta a kérdés eldöntését.
A Phoenix némi előkészület után nekilátott a feladatnak, amiért ment: talajmintát venni és bizonyítani, vagy megcáfolni a víz jelenlétét. Elsőre viszont egy technikai nehézség megakadályozta a kérdés eldöntését.
A kínai Szecsuán tartományban május 12-én bekövetkezett nagyerejű földrengés nyomán a földcsuszamlások sok helyen felduzzasztották a folyókat.
Az előző hónapokban bemutatott két magyar kísérlet mellett a 14 európai ország mintegy 25 egyeteme által fejlesztett ESEO (European Student Earth Orbiter) műhold egy harmadik egységét, az Energiaellátó Rendszert (EPS, Electrical Power System) is magyar egyetemisták készítik.
A hagyományoknak megfelelően a Magyar Asztronautikai Társaság 2008-ban is megrendezi űrtáborát, ahová szeretettel várnak minden 13 és 18 év közötti fiatalt határainkon innenről és túlról egyaránt!
Az Űrvilág ezen a nyáron elkalauzolja olvasóit az amerikai Nemzetközi Űrtáborba. Tartsanak velünk most induló cikksorozatunkban!
A NASA felkérésére a Holdra és a Marsra szánt járművekre készít kereket a Goodyear gumigyártó vállalat.
A TDRS rövidítés sokaknak talán nem mond semmit, a rendszer mégis forradalmasította az adatátvitelt az amerikai űrhajók és műholdak, valamint a földi irányítók között.
Az Olasz Űrügynökség AGILE gamma-csillagászati mesterséges holdjának egyik érdekes eredményét mutatjuk be.
A NASA gamma-csillagászati űrteleszkópja legkorábban június 5-én indulhat Delta-2 rakétával.
Cape Canaveral 14-es indítóállásán utoljára dübörgött fel az Atlas rakéta 1965. május 15-én. És kicsit több mint egy nap múlva a Mercury már „csak” történelem volt.
Nyaranta ismét sok honfitársunk keresi fel Bulgária fekete-tengeri partvidékét. A gyönyörű táj az űrből sem megvetendő látvány.
A filozófus Nick Bostrom szerint valójában jó hír, ha nem találunk a Földön kívül sehol életnyomokat. Ugyanis ez esetben remélhetjük, hogy az emberi civilizáció még sokáig fenn fog maradni még akkor is, ha ennek az az ára, hogy az egyedüli értelmes lények vagyunk.
Alain Hubert egy 106 napos, embert próbáló sarkvidéki expedíción van túl. De mi köze ennek az űrkutatáshoz?
A Nemzetközi Űrállomáson tartózkodó tíz űrhajós birtokba vette a nagyméretű japán kutatólaboratóriumot.
A Természet Világa legfrissebb, júniusi számában olvasható Charles Simonyi visszaemlékezése tavalyi útjáról.
A Discovery űrrepülőgép (STS-124) sikeresen elérte az űrállomást, az űrhajósok már az első kinti munkára készülnek. Kiderült, hogy a start során az indítóállás szokatlanul komolyan megsérült.
Az amerikai-francia együttműködésben készülő Jason-2 egy hosszú évekre visszatekintő sikeres sorozat harmadik darabja.
Az amerikai űrrepülőgép a japán Kibo kutatómodul fő egységét szállítja a Nemzetközi Űrállomásra.
Egy most közzétett tanulmány szerint elképzelhető, hogy az esetleg létező idegen civilizációk nem rádió- vagy fényjeleket, hanem neutrínókat használva üzennek.
Kommunikációs problémák, kinyitott robotkar, a leszállás „hangja” – az elmúlt egy-két nap érdekes eseményei röviden.
Ez itt az archív portál.
Olvass minket itt: blog.urvilag.hu