Ma nyilvánosságra hozták a NASA Lunar Reconnaissance Orbiter (LRO) szondájának első olyan nagyfelbontású felvételeit, amelyeket korábbi Apollo leszállóhelyekről készített.
Ma nyilvánosságra hozták a NASA Lunar Reconnaissance Orbiter (LRO) szondájának első olyan nagyfelbontású felvételeit, amelyeket korábbi Apollo leszállóhelyekről készített.
1980. június 8-án születtem. Országgyűlési választások voltak, Édesanyám még leadta szavazatát a lehetséges egyetlen jelöltre, majd sietni kellett, s dél körül megjelentem én.
Már egy perc sincs, az utolsó felszállás előtti előkészület is megtörtént.
A legfelső, leghosszabb támkart, a beszállófolyosót teljesen visszavonják.
Már csak negyed óra, az Apollo űrhajó teljesen készen áll.
Zajlik az Apollo-11 visszaszámlálása, éppen ezekben a percekben ébresztik az űrhajósokat.
Magyar idő szerint ma hajnalban startolt az Endeavour űrrepülőgép, hogy űrhajósai folytassák a Nemzetközi Űrállomás építését.
Kicsit több mint egy napja lehettünk tanúi az űrrepülések legnagyobb jelentőségű startjának. Az események azóta lassan csordogálnak, de a lényeg: az irány és a sebesség megfelelő.
A holdutazás első kulcsfontosságú manőverére, az anyaűrhajó és a holdkomp összekapcsolódására is sor került.
Útjára indult a világ legbátrabb vállalkozása, alig több mint tíz perce elstartolt az Apollo-11!
Bekapcsolták az automatikus visszaszámláló szerkezetet. Három perc...
Az utolsó ellenőrzések kezdődnek. Hat perc és útjára indul az Apollo-11!
A visszaszámlálás tovább zajlik, a támkarok válnak el éppen a rakétától.
Ha az első holdraszállást történelmi eseménynek tekintjük (márpedig miért is tekintenénk másnak), akkor ez érdekes problémákat vet fel.
Az Endeavour (STS-127) indításának sorozatos elhalasztása nem példa nélkül álló az űrrepülőgépek történetében.
Ez itt az archív portál.
Olvass minket itt: blog.urvilag.hu