A Virgin Galactic levegőből induló, szuborbitális repüléseket végrehajtó SpaceShipTwo gépére az amerikai űrhivatal is számít, hogy tudományos kísérleteket végezhessen a fedélzetén.
A Virgin Galactic levegőből induló, szuborbitális repüléseket végrehajtó SpaceShipTwo gépére az amerikai űrhivatal is számít, hogy tudományos kísérleteket végezhessen a fedélzetén.
Hírügynökségi jelentések szerint valamikor szeptemberben kudarccal végződhetett egy indítás Iránból. Egy rhesusmajmot szerettek volna az űrbe küldeni. Az esetről nincs megbízható információ.
A Nemzetközi Űrállomásról készített látványos felvételek a Föld déli féltekéje fölött a sarki fényt, és ausztráliai bozóttüzeket mutatnak.
Legalábbis a Hartley-2 üstökös és a földi óceánok vizének összetétele kísértetiesen hasonlít – az ESA Herschel infravörös űrtávcsövével végzett mérések szerint.
A párizsi székhelyű Eutelsat vállalat W3C jelzésű távközlési holdját Hosszú Menetelés-3B hordozórakétával állították pályára.
Az űrkutatással kapcsolatos bármely tudományágban elért, hazai vonatkozású eredményekről vár színvonalas ismeretterjesztő írásokat a jövőre megjelenő 2010-2011-es Űrtan Évkönyvbe a MANT.
Az európai Venus Express szonda úgy találta, hogy belső bolygószomszédunk légkörének felső régióiban is van egy ózonréteg.
A 62. Nemzetközi Világűrkongresszuson nagyon sok Afrikát érintő előadás hangzott el, afrikai legendákról és a harmadik dél-afrikai műholdról egyaránt.
A dél-afrikai Fokvárosban már több mint 300 szakmai előadás hangzott el, többek között a Magyar Asztronautikai Társaság által szervezett űrtábor tapasztalatairól is hallhattak a jelenlévők.
...láthatja a Nemzetközi Űrállomás (ISS) átvonulását Magyarország felett.
14 hónap és több mint 450 manőver után hamarosan eléri tervezett pályáját az amerikai AEHF-1, egy újfajta katonai távközlési műholdtípus első képviselője.
Indiai PSLV rakétával indult a francia-indiai időjárás- és klímakutató űreszköz. Útitársa három mikroműhold volt.
Az ESA Cosmic Vision 2015-2025 felhívására érkezett javaslatok közül a közepes méretkategóriában két programot valósítanak meg. A mostani nyertes a Solar Obiter és az Euclid, a vesztes a PLATO.
Az oroszok pénzügyi okokból mégsem fejlesztik ki új hordozórakétájukat. A Rusz-M az embereket szállító űrhajókat indította volna, akár 2015-től.
Csütörtökön egy kanadai távközlési műhold ideiglenes kiesése miatt az ország északi vidékén akadozott a telefonszolgáltatás, a tévé, az internet, és repülőjáratokat is törölni kellett.
Véget ért a 62. Nemzetközi Világűrkongresszus. A konferencia hivatalos záróeseményén a dél-afrikai szervezők átadták a Nemzetközi Asztronautikai Szövetség zászlaját a 2012-es konferencia olasz szervezőinek.
A fokvárosi Nemzetközi Világűrkongresszus csütörtöki napján Gagarin útjára emlékeztek űrhajósok, és egy különleges telefonhívás is érkezett.
Bajkonurból Zenyit rakétával startolt a távközlési műhold, amely egy 18 éve működő társát készül leváltani geostacionárius pályán.
A 2011-es fizikai Nobel-díjat megkapó kutatók felfedezésüket a Hubble-űrtávcső segítségével tették.
Idén második alkalommal juthatott el látássérült fiatal a Magyar Asztronautikai Társaság és az „Informatika a Látássérültekért” Alapítvány pályázatának első helyezettjeként az Alabama állambeli Huntsville-ben megrendezett űrtáborba.Ez itt az archív portál.
Olvass minket itt: blog.urvilag.hu