Hamarosan lehetővé válik, hogy egy házon belül, különböző eszközök közt megosztva akár egyszerre többféle műholdas csatornát is nézhessenek az előfizetők.
Hamarosan lehetővé válik, hogy egy házon belül, különböző eszközök közt megosztva akár egyszerre többféle műholdas csatornát is nézhessenek az előfizetők.
A NASA nemrég indult új Mars-szondája csak jövő szeptember végén ér célba. Addig bőven van idő néhány érdekesség megemlítésére.
A Chang'e-3 december legelején (valószínűleg elsején) indulhat. A Holdra leszálló hatkerekű, 140 kg-os rover már nevet is kapott.
A Magyar Asztronautikai Társaság (MANT) most Sopronban látható vándorkiállításához kapcsolódóan internetes játékot hirdetett.
Visszatekintés az MTA Energiatudományi Kutatóközpont (EK) passzív szilárdtest detektorokkal végzett űrdozimetriai tevékenységére. A második rész a 2010–2013 közötti dózisvizsgálatokról szól.
Van egy jó ötlete egy kisbolygó nevére? November 30-ig írja meg maximum 50 szóban. Ha szerencséje van, ön lehet a kisbolygó névadója.
Az Európai Űrügynökség (ESA) három műholdból álló, a Föld körüli mágneses teret vizsgáló programja sokat késett, de már pályán van.
Az űrtávcső tudományos irányítói találtak új, érdekes kutatási programot a „csökkent képességű” Keplernek. Most a NASA-n van a sor, hogy pénzt találjon a további üzemeltetéshez.
A virginiai Wallops-szigetről indított Minotaur-1 rakéta nem kevesebb mint 29 kis amerikai műholdat állított pályára.
Sikeresen startolt Floridából a NASA legújabb, a bolygó légkörének kutatására szánt Mars-szondája.
Miért került tizedannyiba az indiai, mint az amerikai Mars-szonda? Hány haiku utazik a MAVEN-en? Mi köze van az új szondának a Curiosity-hoz?
A műholdas földmegfigyelés legjobb új, innovatív alkalmazásait felvonultató európai verseny egyik fődíját idén Fülöp Györk nyerte el.
A Nemzetközi Űrállomáshoz küldött legújabb teherűrhajó ezúttal négy nap alatt közelíti meg célpontját.
Az új európai távérzékelő műholdak adataihoz való szabad hozzáférés elősegíti majd, hogy a társadalom és a gazdaság minél nagyobb hasznát vegye az űrtevékenységnek.
Kipróbálták a még mindig a Föld körül, de egyre magasabb pályákon keringő Mars Orbiter Mission (MOM) kameráját.
2013. szeptember 23-án három eseményt ünnepelt a Zipernowsky Tudományok és Művészetek Háza, Budapest XI. kerületében.
Alig több mint egy nappal azután, hogy egy amerikai Minotaur-1 hordozórakéta egyszerre 29 műholdat állított pályára, a rekordot 32-vel máris megdöntötte egy Oroszországból indított Dnyepr rakéta.
Kevés szöveggel, sok képpel ünnepeljük az első modul felbocsátásának évfordulóját.
Interneten követhető szemináriumsorozatot indít a Magyar Asztronautikai Társaság. Az első előadást Haidegger Tamás tartja Robotos és emberes űrmissziók - a közeli jövő lehetőségei címmel, december 11-én.
A NASA-nak nem is kell feltétlenül távoli égitestekre űrszondákat küldeni, hogy új mikrobiális életformát fedezzen fel. Elég körülnézni „otthon”, a tisztaszobában!
Ez itt az archív portál.
Olvass minket itt: blog.urvilag.hu