A Juno űrszonda június 7-én alig több mint 1000 km-re repült el a Jupiter (és a Naprendszer) legnagyobb holdja közelében.
A Juno űrszonda június 7-én alig több mint 1000 km-re repült el a Jupiter (és a Naprendszer) legnagyobb holdja közelében.
Elhárult a jogi akadály az európai navigációs műholdrendszer második generációs űreszközeinek építésére szóló szerződések megkötése elől.
Tavaly december után megint a SiriusXM egyik új rádiós műsorszóró műholdját indított a SpaceX Falcon-9 rakétája.
A Nemzetközi Űrállomás (ISS) eltávolításra ítélt orosz modulját egy űrséta alkalmával készítették fel a közelgő elválásra.
Úton van a SpaceX teherűrhajója a Nemzetközi Űrállomáshoz, rajta a szokásos ellátmánnyal, kísérleti eszközökkel és két új típusú kitekerhető napelemtáblával.
Havi sorozatunkban az ESA és az európai országok űrtevékenységével kapcsolatos olyan információkat találnak, melyek önálló cikkekhez túl rövidek, ám talán mégsem érdektelenek.
Havi sorozatunk előző részében japán és kínai űrhajósokról, illetve a kínai teherűrhajóról írtunk, most pedig a Holdról és a Naprendszer legtávolabbi „sarkáról” lesz szó.
Gagarin repülésének 60. évfordulója alkalmából két előadás is elhangzott az ENSZ ülésszakon, az egyikben a szovjet űrkutatás hőskorának két legendás alakjára emlékeztek.
Egy Szojuz-2.1b rakéta és egy Fregat végfokozat helyezte pályára az internetszolgáltató műholdsereg újabb csapategységét.
A SpaceX újabb adag műholdat bocsátott fel Floridából egy Falcon-9 rakétával.
A Numerica cég a Légierő anyagi támogatásával optikai rendszert fejleszt, amellyel nappal is megfigyelhetők a látható tartományban a műholdak.
Lassan süllyedő héliumtömegek magyarázhatják a Szaturnusz csaknem tökéletesen „egyenesen” álló mágneses terét.
Havi sorozatunk előző részében európai űrszállítóeszközökkel foglalkoztunk. Most a Földtől indulva a Holdhoz és a Jupiterhez teszünk képzeletbeli utazást.
Hszicsangból egy Hosszú Menetelés-3B rakétával indult geostacionárius pozíciója felé a legújabb kínai meteorológiai műhold.
A NASA 2,5 milliárd dollárból fejleszti az elkövetkező időszak öt műholdból álló földmegfigyelő műholdrendszerét.
Havi sorozatunkban az ázsiai országok űrtevékenységével kapcsolatos olyan információkat találnak, melyek önálló cikkekhez túl rövidek, ám talán mégsem érdektelenek.
A most indított Tiencsou-2 a Tienho űrállomásmodulhoz viszi a majdani első legénység ellátmányát.
Szélsőséges esetekben a leghevesebb tüzek és vulkánkitörések füstje a sztratoszféráig emelkedhet. Az ISS-ről az űrhajósokon kívül a NASA műszere is rendszeresen figyeli a légkörnek ezt a fontos rétegét.
Az űrszondák a mérési adatok mellett nemcsak képeket, hanem egyre többször hangokat is közvetítenek. Bemutatjuk a legújabb „termést”.Ez itt az archív portál.
Olvass minket itt: blog.urvilag.hu