Kedd, 16.57: A Discovery három perccel ezelőtt elérte az előzetes keringési pályát. Mintegy húsz perc múlva a manőverező hajtóművek begyújtsával ezt megemelik a végső pályamagasságra.
Kedd, 16.57: A Discovery három perccel ezelőtt elérte az előzetes keringési pályát. Mintegy húsz perc múlva a manőverező hajtóművek begyújtsával ezt megemelik a végső pályamagasságra.
Egyre valószínűbb: Oroszország néhány éven belül megkezdi új, többször felhasználható űrhajója, a Kliper gyártásának előkészítő munkálatait.
Az Informatikai és Hírközlési Minisztérium (IHM) gondozásában nemrég elkészült egy magyar nyelvű honlap, amely az európai műholdas helymeghtározó rendszerben való hazai részvételt igyekszik segíteni.
... avagy: sajtból van a Hold!
Július közepén Románia területének nagy részén hosszan tartó záporszerű esőzések voltak, amelyek óriási árvizeket okoztak, elsősorban az ország keleti és déli részén.
Egy kínai állami lapban megjelent hír szerint a következő kínai űrhajós (tajkonauta) idén októberben indulhat. Más, nem megerősített források szerint a Sencsou-6 űrhajó már két űrhajóssal száll a magasba.
Az oroszok első generációs űrszondái közül a legsikeresebb, a Zond-3 1965. július 18-án indult Bajkonurból és fotózta a Hold Földről nem látható oldalát.
A világ (és ez először jelentette valóban az egész világot) a tévékészülékek előtt izgult a program sikeréért és tapintható feszültséggel várta, hogy egy pillanatra a béke érzésével egyesüljön egy jelképes kézfogásban Kelet és Nyugat.
Műholdas helymeghatározó (GPS) rendszeren alapuló, mobiltelefonnal kombinált karkötő figyelmeztet, ha az emlékezetkihagyásban szenvedő beteg elvész.
Az STS-114-es repülést irányító csapat vezetője bejelentette, hogy a Discovery leghamarabb vasárnap indulhat útnak. Hivatalos bejelentés pénteken várható.
A kosárlabda-méretű Mini AERCam képes lesz egy űrhajó vagy mesterséges hold külső részeit megvizsgálni, távirányítással.
72 éves korában, tragikus hirtelenséggel elhunyt a neves magyar űrmérnök.
A Cassini folytatja útját a Szaturnusz holdjai és gyűrűi között. Legutolsó fotótémája a Hyperion hold volt.
Toulouse-ban befejezték az első európai Vénusz-kutató űrszonda, a Venus Express összeszerelési és tesztelési fázisát. Ezzel lehetővé vált, hogy a tervezett időpontnak megfelelően, 2005 októberében Bajkonurból elinduljon a Venus Express.
A Mira Ceti kettőscsillag-rendszerben a fehér törpe komponens anyagot „lop” vörös óriás társától. A Chandra röntgenfelvételén mindez jól kivehető.
Az ESA űrélettani kísérletsorozatának második fordulójába még mindig jelentkezhetnek 25 és 40 év közötti magyar hölgyek (is).
Ezt a felvételt július 12-én, kedden készítette a TERRA műhold MODIS-rendszere. A kép felbontását jelentősen csökkentettük annak érdekében, hogy a Közép-Európa nagy részét, így a Kárpát-medencét is borító felhőörvényt teljes egészében be tudjuk mutatni.
Az oroszok mai nagyrakétájának, a Proton hordozórakétának 1965. július 16-án volt az első sikeres startja.
A NASA minden olyan központjából, amelyik kapcsolatban van az űrrepülőgép-programmal, a Kennedy űrközpontba sereglettek a mérnökök, hogy megpróbálják kitalálni a megoldást a szerdai visszaszámlálás idején jelentkezett szenzor-problémára.
Az Amerikai Egyesült Államok és a Szovjetunió, miután az űrverseny eldőlt és a politikusok „megenyhültek” egymással szemben, egy közös űrrepülést határozott el és hajtott végre 1975 júliusában.
Ez itt az archív portál.
Olvass minket itt: blog.urvilag.hu