Mike Griffin nemrégiben egy kongresszusi meghallgatáson a készülő Orion űrhajó programjának legalább fél éves csúszását jelentette be, így az első startra csak 2015 tavaszán kerülhet legkorábban sor.
Mike Griffin nemrégiben egy kongresszusi meghallgatáson a készülő Orion űrhajó programjának legalább fél éves csúszását jelentette be, így az első startra csak 2015 tavaszán kerülhet legkorábban sor.
A Rosetta üstökösszonda leszállóegységének (Philae) magyar közreműködéssel készült, a mágneses tér és a plazma paramétereit mérő műszere (ROMAP) egyedülálló méréseket végzett a Mars melletti elhaladás során.
A szokásosnál korábban, a reggeli órákban készült nyugat-európai műholdképen - a TERRA műhold vételi sávjának keleti szélén - még látható, hogy a tavaszi hajnalokon alacsonyan elhelyezkező planetáris határréteg alatt hogyan gyűlik össze a pára.
A műholdindítások olcsóbbá tételét célul kitűző SpaceX vállalat hordozóeszköze második alkalommal sem működött tökéletesen.
A Mars Express radarmérései alapján megbecsülték a déli pólus környékét fedő jégrétegben tárolt víz mennyiségét.
A nemzeti ünnep alkalmából tegnap a Parlamentben átadták a Kossuth- és Széchenyi-díjakat.
A nemrég a Jupiter mellett elhaladt amerikai New Horizons szonda sorra küldi haza az óriásbolygó környezetében készített felvételeit.
Kourouból vasárnap egy brit és egy indiai távközlési műhold startolt.
Egy előadás-sorozat első darabjára kerül sor az Erzsébetligeti Színházban, március 14-én.
Az európai Galileo műholdrendszer második kísérleti darabja, a GIOVE-B felbocsátása tovább késik. Eközben a már működő A jelű holdból egy újabb példány készül.
Március 28-án este folytatódik az űrtörténeti előadássorozat az Erzsébetligeti Színházban.
Nemrég a Nemzetközi Űrállomásra kerülő plazma mérőrendszerrel kapcsolatos munkamegbeszélés volt hat ország kísérletezőinek részvételével Budapesten.
A NASA távérzékelő műholdjának többéves adatsorai alapján az amazóniai esőerdők évszakos változásait is tanulmányozhatják.
A Nemzetközi Űrállomásra szánt japán modul új szegmense talán még az idén, az Endeavour (STS-123) fedélzetén juthat az űrállomásra.
Az űrrepülőgép utáni időkről egyre több részlet tárul fel, s a Holdra történő visszatérés programja és eszközei is nevet kaptak.
Felpörgő űrprogramjában az ázsiai ország 2010-ben indítaná első, a röntgentartományban működő csillagászati mesterséges holdját.
Az ESA földmegfigyelő mesterséges holdja 5 éve, 2002. február 28-án startolt Kourouból, Ariane rakétával.
Az Atlas-5 rakéta négy kísérleti mikroműholdat és egy autonóm műholdjavítási módszert kipróbló párost juttatott a világűrbe.
Átlagosan 385 ezer km-re. De lézertávmérési módszerrel erre a kérdésre néhány centiméteres pontossággal választ lehet adni.
A Földközi-tenger déli részére, Tunézia és Líbia határvidékére és partjaira látogatunk mostani felvételünkön. A kép legfeltűnőbb objektuma a nyugati (bal) oldalon látható Dzserba-sziget.
Ez itt az archív portál.
Olvass minket itt: blog.urvilag.hu