A Nemzetközi Űrállomáson dolgozó két űrhajós tegnap egy több mint hét óráig tartó űrséta során egy újra cserélte a meghibásodott berendezést.
A Nemzetközi Űrállomáson dolgozó két űrhajós tegnap egy több mint hét óráig tartó űrséta során egy újra cserélte a meghibásodott berendezést.
Az ország legnagyobb űripari cégének egyik vezetőjével közölt ma érdekes interjút az [origo].
Ha 11-18 éves diák vagy, akkor elképzeléseidet most érdemes leírni és beküldeni egy pályázatra, hiszen az alkotás öröme mellett akár nyerhetsz is.
A Virgin Galactic cég a nyilvánosság számára bemutatta az utasokkal végrehajtandó, 100 km fölötti magasságú űrugrásokra szánt új gépet.
Az amerikai űrhivatal részvételével olyan könyvet adtak ki, amelynek segítségével a vakok és gyengénlátók is átélhetnek valamit az űrtácsövek gyönyörű felvételei nyújtotta élményből.
Mostani rejtvényképünkön egy hegycsúcsot kell felismerni, amelynek környékén különleges építmények találhatók. A beküldési határidő február elseje.
Miközben az amerikai MESSENGER első közeli képeit küldte a Merkúrról, az európaiak is készülnek saját űrszondájukkal. Aláírták a 2013-ban indítandó BepiColombo megépítéséről szóló szerződést.
Az Ulysses nemrég ismét elérte a Nap körül húzódó különleges pályájának legészakibb pontját.
A kemény oroszországi tél vastag jégpáncélt von a nagyobb folyókra, így a Volgára is. Kivételes helyek mégis vannak, mint azt űrfelvételen is láthatjuk.
Legutóbbi rejtvényképünk a New York-i Szabadságszobrot mutatta egy IKONOS műholdfelvételen. Ezúttal nem csak ezt, hanem a felvétel készítésének napszakát is ki kellett találni.
Fél évszázada minden űrteljesítmény a lapok első oldalára kívánkozó szenzáció volt. Hát még ha ezen múlt egy nagyhatalom „becsülete”. 50 éve startolt az Explorer-1.
Hétfőn egy polgári célú távközlési műholdat juttatott pályára az orosz hordozórakéta.
Tél derekán az Alpok gerinceit, de még a völgyek nagy részét is vastag hótakaró borítja. A hegyek északi oldalán az óceáni, délen viszont a mediterrán klímához hasonló az éghajlat, így a hegyeken túl ritka a tartós hótakaró.
Február-március környékén érhet Földet az a nagyméretű amerikai mesterséges hold, amely fölött elvesztették az irányítást. Hogy hol, az nem tudható előre...
Nem, kedves olvasó, még nincs itt április elseje. És nem is a sokszor lerágott csontról, az „egér a Marson” fotó egyik változatáról van szó...
A felvétel alapján az „arckép” megnevezés persze túlzás, hiszen sokminden látszik rajta, csak épp az űrhajós, Clayton Anderson arcvonásai nem...
Miért volt mérsékeltebb a 2006-os hurrikánszezon? Műholdas mérések szerint a Szaharából származó homok is közreműködhetett ebben.
Az ellenséges katonai tevékenység figyelésére szolgáló titkos műhold ma PSLV rakétával sikeresen Föld körüli pályára állt.
Január elsején tört ki a chilei Llaima-tűzhányó. A kén-dioxidból álló felhő útját és viselkedését műholdas mérések segítségével tanulmányozták.
Egy 2007-re vonatkozó friss piaci elemzés szerint a műholdas navigációs eszközök eladásából származó éves árbevétel 6 milliárd dollárral, 33 milliárdra nőtt.
Ez itt az archív portál.
Olvass minket itt: blog.urvilag.hu