Idén is sor került az Európai Űrügynökség oktatási programja keretében a BEXUS sztartoszférikus ballon felbocsátásra a Svédországban található ESRANGE űrbázisról. A BEXUS 14 és 15 ballonokat indították útjukra, melyek egyikén kapott helyett a magyar TECHDOSE diákkísérletünk is.
A legújabb orosz űrhajó ma Bajkonurból háromfős munkaerő-utánpótlással elindult a Nemzetközi Űrállomás felé.
Az ESA 2017-ben indítandó Cheops műholdjával ismert exobolygókkal rendelkező, közeli csillagokat vizsgálnak majd, az eddiginél tüzetesebben.
Október 23-án (kedden) 12 órától magyar kommentárral követhetik az űrhajó bajkonuri indítását a Galileo Webcast oldalán.
Folytatjuk Almár Iván visszaemlékezését űrkorszak ötödik évére.
Az űrkutatással kapcsolatos bármely tudományágban elért, hazai vonatkozású eredményekről vár színvonalas ismeretterjesztő írásokat a jövőre megjelenő 2012-es Űrtan Évkönyvbe a MANT.
Újra munkában az augusztusban kudarcot vallott Proton rakéta: az Intelsat-23 távközlési műholdat állította pályára, sikerrel.
A starttal négyre emelkedik az európai navigációs rendszer műholdjainak száma. A mostani tesztfázis sikere után a többi új űreszköz sorozatban kerül majd pályára, már jövő tavasztól kezdve.
Az ember Marsra lépése lesz a huszonegyedik század legkiemelkedőbb eseménye. Minél előbb sikerül megvalósítani, annál előbb érjük el jelen század csúcspontját.
A Dragon űrhajót ugyan végül rendben pályára állította az egyik hajtóművét menet közben elveszítő Falcon-9 rakéta, de a másodlagos teher már nem járt ilyen jól.
A Plútóhoz 2015-ben érkező New Horizons szonda a vártnál több anyaggal találkozhat a törpebolygó körül, s akár egy apró darabbal való ütközése is végzetes lehet.
A hónap elején önálló pályára állt az az öt apró Cubesat, amit még a legutóbb ott járt japán teherűrhajó juttatott fel a Nemzetközi Űrállomásra (ISS).
A Curiosity lapátjával gyűjtött első két mintát szándékosan elszórták, a harmadik azonban már bekerül azokba a berendezésekbe, ahol összetételüket részletes vizsgálatoknak vetik alá.
Lassan 26 éve, hogy az SN 1987A jelű szupernóva felrobbant a Nagy Magellán-felhőben. Maradványában az ESA Integral műholdjával most először detektálták közvetlenül a titán radioaktív bomlásának jeleit.
Kétrészes írásában Almár Iván idézi vissza az űrkorszak ötödik évét.
Ez volt idén a tizennegyedik sikeres űrindítás az ázsiai országból.
Miután a Falcon-9 rakéta túl alacsony pályára állította, napokon belül belépett a légkörbe és megsemmisült a kísérleti adatátjátszó műhold.
A NASA veterán, már kétszer sikeresen használt űrszondája még 2020-ban is megközelíthet egy kis égitestet.
Október 5-én véget ért az idei Nemzetközi Világűrkongresszus. A 63. IAC záróünnepsége során a konferencia zászlaja az olasz szervezőktől a kínai delegációhoz került.
Mit kutatnál a Marson? Hogy dolgoznak ott az űrszondák? Menjenek-e emberek a vörös bolygóra? Írj, rajzolj, oldd meg a feladatokat, vagy készíts videót, engedd szabadon a fantáziád a MANT diákpályázatán. Idén először csapatok is indulhatnak!



