Éppen ma 60 éve annak, hogy önálló program keretében, egy különleges hazai megfigyelés nyomán sikerült kiszámítani a Szputnyik-2 térbeli helyzetét.
Éppen ma 60 éve annak, hogy önálló program keretében, egy különleges hazai megfigyelés nyomán sikerült kiszámítani a Szputnyik-2 térbeli helyzetét.
Krátert neveztek el a Marson Gerhard Neukumról. A német fizikus és planetológus a Mars Express HRSC kamerájának vezető kutatója volt.
Ősi galaxis világíthat rá a korai univerzum állapotára.
A majdani marsi expedíciók számára súlyos, és jórészt egyelőre részleteiben ismeretlen veszélyforrás a por.
Három osztrák intézet vesz részt űridőjárási kutatásokkal az ESA kozmikus veszélyek (SSA) programjában, de az osztrák űridőjárási program ennél jóval sokrétűbb.
A NASA Juno űrszondájának új felfedezései rávilágítanak arra, hogy a Jupiter időjárási rendszere sokkal kiterjedtebb és mélyebbre nyúlik, mint korábban gondolták.
A spanyol geostacionárius távközlési holdat a SpaceX Falcon-9 rakétájával állították pályára Floridából.
A 2017. IV. negyedévéről szóló Bulletin tematikus számnak tekinthető, az öt cikkből négy az asztrobiológia különböző aspektusait mutatja be.
Az űrhajózás napjainkban sem mentes a kockázatoktól.
A felfedezett kisbolygók (és még azoknál is kisebb testek) száma örvendetesen gyarapszik. Még jobb hír, hogy belátható időn belül egyik sem veszélyeztet bennünket.
A felhőket keresztül-kasul átszövő világos csíkok a tengerjáró hajók nyomai. Ez is a szennyezés jele.
A spirulina mikroalga nemcsak ehető, hanem oxigént is termel. Az ISS-en az egyik legújabb kísérletben azt vizsgálják, mennyit.
A közelmúlt több sikeres projektje után idén két latin-amerikai műhold állhat pályára: egy argentin–olasz rendszer első tagja és Costa Rica első műholdja.
Az ESA Bulletin legújabb számának egyik cikke „Az esőerdőtől a csillagokig” címmel ismerteti a Guyana Űrközpont történetét és jelenét.
A szélessávú internetes adattovábbításra szánt űreszközök Kourouból, egy Szojuz hordozórakétával indultak.
Űrszemétfronton tavaly nem volt vészhelyzet, a helyzet ugyan egyre romlik, de egyelőre csak lassan. A tervezett mega-konstellációk viszont már előrevetik sötét árnyukat.
Folyik az ENSZ és a Sierra Nevada Corporation közös programjának előkészítése. Akár 35 kísérleti is feljuthat 2022-ben három hétre az űrbe – elsősorban fejlődő országokból.
Immár negyedszázada, hogy miközben a NASA jelentős összegeket költ a földönkívüli élet egyelőre sikertelen kutatására, a földönkívüli értelem hasonlóképpen sikertelen keresése háttérbe szorult.
Amerika új geostacionárius meteorológiai holdja egy Atlas-5 rakétával startolt, az Egyesült Államok nyugati vidékeit és a Csendes-óceán térségét figyeli majd.
Az USA-ban nyolc cég vesz részt érdemben az űrszállításban, tíz űrrepülőtér van magánkézben, évente átlagosan kilenc indítást hajtanak végre. Tevékenységüket a Szövetségi Légügyi Hatóság felügyeli.Ez itt az archív portál.
Olvass minket itt: blog.urvilag.hu