A geostacionárius pályára szánt új indiai távközlési hold GSLV rakétával indult.
Reinhold Ewald a nagyközönségnek szóló, angol nyelvű előadást tart április 11-én 15 órakor, a Magyar Tudományos Akadémia székházában.
A Space Generation Advisory Council (SGAC) rendezvénye április 14-én lesz Budapesten.
Ugyanazzal a fényességcsökkenésen alapuló a módszerrel lehetne a hipotetikus idegenek tevékenységének nyomai után is kutatnunk, mint amit az exobolygók esetében használunk.
Kutas Dávid beszámolója a tavaly őszi konferenciáról – és a fúrási technológiákról, amelyek nem csak az olajiparban, de akár a Marson is hasznosak lehetnek.
2018 márciusában harmadjára rendezték meg a European Space Generation Workshopot (E‑SGW).
Döntés született az Európai Űrügynökség (ESA) Cosmic Vision programjának negyedik közepes kategóriájú űreszközéről.
A következő MANT Űrtábor 2018. július 8–14. között lesz Zalaegerszegen. Magánszemélyek vagy cégek mentorként idén is átvállalhatják egy vagy több diák részvételi díját.
A NASA TV élő internetes adását magyar kommentárral követhetik a Galileo Webcast honlapján, március 21-én 18 órától.
Egy Szojuz-2.1v rakéta látványos startjával állt pályára Pleszeckből egy orosz katonai kísérleti földmegfigyelő kémműhold.
Március 9-én az ESA kísérletinek szánt, két évnyi működésre tervezett földmegfigyelő holdja lett a legtovább működő európai távérzékelő műhold.
További tesztekre van szükség, így 2020 májusa környékére csúszik a James Webb-űrtávcső várható indítási ideje.
Hétfőn megnyílt az MTA Energiatudományi Kutatóközpont (EK) új űrtechnológiai tesztlaborja.
Már ennyi ideje dolgozik a NASA Curiosity marsjárója a vörös bolygó felszínén.
Első alkalommal jelent meg a kiadvány, amely segít kihasználni az európai globális navigációs rendszer (EGNSS) nyújtotta lehetőségeket.
Március végén Magyarországra érkezik a NASA: a Quantum Leap egy ingyenes közösségi meetupot szervez az űripar iránt érdeklődő egyetemisták számára.
Egy orosz és két amerikai utassal elindult Bajkonurból a Nemzetközi Űrállomás (ISS) felé a Szojuz MSZ-08 űrhajó.
Immár a Sentinel-2A földmegfigyelő műhold képei is érkezhetnek a geostacionárius EDRS műholdak közvetítésével, lézeres távközlési úton.
Tavaly december óta negyedik alkalommal indítottak hasonló kínai kémműholdat, ugyanonnan, ugyanolyan rakétával.Ez itt az archív portál.
Olvass minket itt: blog.urvilag.hu