Látványos kép készült a Nemzetközi Űrállomás fedélzetéről a Niagara-vízesésről és környékéről.
Látványos kép készült a Nemzetközi Űrállomás fedélzetéről a Niagara-vízesésről és környékéről.
Tegnap kitolták a függőleges szerelőcsarnokból azt a CZ-2F hordozórakétát, mely a Sencsou-13 űrhajót juttathatja pályára.
Idén október 11-én (hétfőn) délután rendezi a MANT hagyományos, a Nemzetközi Világűrhéthez kapcsolódó űreseményét.
Az orosz Szojuz MSZ-19 feldélzetén egy hivatásos űrhajós parancsnoksága mellett két filmkészítő tart a Nemzetközi Űrállomásra (ISS).
Havi sorozatunkban az ESA és az európai országok űrtevékenységével kapcsolatos olyan információkat találnak, melyek önálló cikkekhez túl rövidek, ám talán mégsem érdektelenek.
A több évtizedes hagyományokra visszatekintő Magyar Űrkutatási Fórum helyszíne 2021-ben Budapest, az ELKH Energiatudományi Kutatóközpontja volt.
A SpaceX menetrendszerű teherűrhajója a Nemzetközi Űrállomásról (ISS) hozott haza kísérleti mintákat és egyéb rakományt.
A NASA bejelentette, hogy a holdjáró a Déli-sark közelében lévő Nobile-kráter térségében keresi majd a vízjeget.
Az amerikai Landsat-9 földmegfigyelő műholddal együtt néhány kisműhold is pályára került.
Az űreszközt egy Kuajcsou-1A rakétával bocsátották fel, ezúttal sikeresen.
A „milliárdosok űrversenye” nyáron fej-fej mellett haladt, de őszre a harmadik (és negyedik) versenytárs utcahosszal beelőzött.
A középiskolásoknak szervezett Kárpát-medencei űrkutatási csapatverseny első fordulójának időpontja november 5-én lesz, a csapatok az előző nap éjfélig még jelentkezhetnek.
Egy amerikai startup 100 kg hidrazinnal a műholdakat üzemanyaggal utántöltő eszközt szeretne geostacionárius pályára állítani.
A szigetország az utóbbi időben leggyakrabban az Electron rakéták startjai okán szerepelt portálunkon, magáról a szigetországról nem sokszor adtunk hírt. Most igyekszünk pótolni a hiányt.
Az európai–japán BepiColombo űrszonda először repült el a Merkúr mellett.
Havi sorozatunkban az ázsiai országok űrtevékenységével kapcsolatos olyan információkat találnak, melyek önálló cikkekhez túl rövidek, ám talán mégsem érdektelenek.
A szuborbitális repüléseknek is ára van. Méghozzá nem csak az, amit az utasok kifizetnek.
A szeptember 27-én felbocsátott Sijen-10 műhold sorsáról sokáig semmi biztosat nem lehetett tudni. Kiderült, hogy geoszinkron átmeneti pályán ragadt.
A majd fél évszázados (!) múltra visszatekintő, rendkívül sikeres amerikai földmegfigyelő sorozat legújabb műholdja egy Atlas-5 rakétával indult Kaliforniából.
Beindulni látszik az űrrepülési üzlet a SpaceX-nél, így meglehet, hogy bővíteniük kell a többször újra felhasználható emberes űrhajóik flottáját.Ez itt az archív portál.
Olvass minket itt: blog.urvilag.hu