2007. szeptember 20-tól minden csütörtökön várja a Polaris Csillagvizsgáló a csillagászat és űrkutatás iránt érdeklődő diákokat, elsősorban a középiskolás korosztályból.
2007. szeptember 20-tól minden csütörtökön várja a Polaris Csillagvizsgáló a csillagászat és űrkutatás iránt érdeklődő diákokat, elsősorban a középiskolás korosztályból.
A Szaturnusz körül keringő Cassini-űrszonda szeptember 10-én 1600 km-re haladt el a Iapetus mellett.
Elindult japán régen várt új holdszondája, a Kaguya. Az esemény egyben a nemzetközi holdkutatás reneszánszának nyitánya.
Az amerikai marsjárműnek a Victoria-kráter belsejébe vezető manőversorozatát szeptember 11-én kezdték meg.
Az európai Venus Express űrszonda túl van már a szomszéd bolygó körül töltött 500 (földi) napon.
Tiszta ivóvíz nélkül legfeljebb néhány napig maradhatunk életben. A NASA közreműködésével kifejlesztett víztisztító technológia a Földön is igen hasznos lehet.
A 30 éves mérnök a jövő év elején utazik a Nemzetközi Űrállomásra orosz Szojuz űrhajóval.
A legnagyobb teljesítőképességű indiai hordozórakéta az INSAT-4CR távközlési műholdat állította pályára. A tavalyi kudarc után a startot nagy várakozás előzte meg.
Augusztus végén véget ért az idei nyár talán utolsó hőhulláma is. A Kárpát-medencét is elérte az őszies esőket hozó nyugati, atlanti eredetű áramlás. Műholdképünk ezt az állapotot mutatja.
Az amerikai űrhivatal új űrhajós állásokat hirdetett meg. A kiképzés 2009 nyarán indul.
Nyolc sikeres év után felmondta a szolgálatot a NASA távoli ultraibolya tartományban működő csillagászati meterséges holdja, a FUSE.
Az ESA „Biológia és fizika az űrben” programjának újabb fejezetében a KFKI Atomenergia Kutatóintézet Sugárvédelmi Kutatócsoportjának munkatársai is részt vesznek.
Az orosz visszatérő kapszulán egy 400 kg-os európai kísérleti csomag, valamint a YES-2 diákműhold is helyet kapott.
Az Atlanti- és a Csendes-óceánt összekötő, az északi sarkvidéki tengereken át haladó vízi útvonal ezen a nyáron majdnem jégmentes volt.
A kérdést a minap a Bigelow Aerospace cég, a Genesis műholdak üzemeltetője tette fel honlapja látogatóinak.
Egy japán mesterséges holdat indító orosz Proton-M nehézrakéta 2 perccel a felemelkedés után felmondta a szolgálatot.
A klíma változásának kutatásához, megértéséhez minél több mérési adatra, információra van szükség. Ezek összegyűjtésében a műholdak is segítenek.
A NASA berkein belül is szóba került: a Mars-utazás alternatívája lehetne, ha űrhajósok látogatnának meg egy földközeli kisbolygót.
A NASA új tárolási módot talált a holdprogram képeinek: a képeket tároló Johnson Űrközpont és az Arizonai Egyetem közös programjában digitalizálni fogják az összes holdfelvételt és online formában bárki számára elérhetővé teszik. Ez itt az archív portál.
Olvass minket itt: blog.urvilag.hu