A konferencián a legtöbb európai űrkutatási szervezet, űrhivatal, a legnagyobb űripari cégek vezetői és képviselői vettek részt.
A konferencián a legtöbb európai űrkutatási szervezet, űrhivatal, a legnagyobb űripari cégek vezetői és képviselői vettek részt.
A december végén sikeresen pályára állított két távközlési mesterséges hold egyike, az Eutelsat W2M használhatatlanná vált.
Hogyan lehet életmentésre használni a műholdas helymeghatározást? Egy díjnyertes ötlet.
Az amerikai STEREO napkutató űrszondapáros mostanra olyan helyzetbe jutott, hogy a Nap a Földről épp nem látható felének egy részét is megfigyelhetik.
Huygens jóformán mindennel foglalkozott, és semmit sem publikált. „Mesék” a modern fizika egyik 17. századi megalapozójáról.
Ma sikeresen elindult a japán Ibuki (GOSAT), amellyel a légköri szén-dioxid és metán eloszlásának változásait térképezik majd fel.
A NASA március elején induló űrtávcsöve távoli csillagok körüli, akár a Földéhez hasonló méretű bolygókat keres majd.
A 2011-ben induló amerikai Mars Science Laboratory szonda leszállóhelyét befolyásolhatja, hogy nemrég földi mérésekkel is megerősítették: a bolygó légkörében egyes helyeken sok metán található.
Nyilvánosságra hozták az indiai Csándráján-1 holdszondán repülő amerikai radarberendezés első képeit a Hold állandóan sötétben levő sarkvidéki krátereinek belsejéről.
Az amerikaiak állítólag képesek észrevétlenül megközelíteni egy geostacionárius műholdat. A sajátjukat így szerencsés esetben megjavíthatják, az ellenségét viszont akár tönkre is tehetik...
A 17. századi csillagász Szaturnusz-leírásai nyomot hagytak a tudományos igényű illusztrációk művészetében.
A tavaly kitört chilei Chaitén-vulkán még mindig aktív, a belőle gomolygó füst űrfelvételeken is jól látszik.
Műholdképünkön a Balti-tenger mellékére, Pomerániába látogatunk. A német-legyel határ és az Odera folyó által kettéosztott terület az űrből egységesnek látszik.
A Nemzetközi Asztronautikai Akadémia on-line felmérését már magyar nyelven is ki lehet tölteni.
Az Orosz Űrügynökség rövidesen leállítja azt a programot, amelynek keretében fizető utasokat vittek fel a Nemzetközi Űrállomásra, Szojuz űrhajókkal.
Találkozásom a műholdas helymeghatározással – még egy hónapig, február 20-ig várjuk vállalkozó kedvű olvasóink rövid írásait.
Az NGC 2818 egyike a nyílthalmazokban található planetáris ködöknek Tejútrendszerünkben.
Miközben térségünket kemény tél sújtotta, délebbre kicsit enyhébb az idő. A Márvány-tenger és a tengerszorosok vidékén kevesebb a hó, és a színes táj felett érdekes felhőalakzatokat láthatunk.
Az NROL-26 jelzésű űreszköz az ellenséges hírközlés lehallgatására készült.Ez itt az archív portál.
Olvass minket itt: blog.urvilag.hu